Elhunyt Tyll Attila

Életének 79. évében elhunyt Tyll Attila Jászai Mari-díjas színművész. Az érdemes művészt május 20-án, hétfőn érte a halál. Tyll Attilát a Budapesti Kamaraszínház, a Magyar Színházi Társaság, valamint a Maszk Országos Színházegyesület saját halottjának tekinti; temetéséről később intézkednek.
Tyll Attila 1923. május 21-én született Szombathelyen, 1955-ben végezte el a Színház és Filmművészeti Főiskolát. 1951-től a debreceni Csokonai, 1959-től a szolnoki Szigligeti, 1961 és 79 között a Nemzeti Színházban játszott, majd a békéscsabai Jókai, a budapesti József Attila, a Józsefvárosi, illetve a Budapesti Kamaraszínház, valamint a Gyulai Várszínház társulatában lépett fel.

Főbb szerepei a színpadon: Polonius (Shakespeare: Hamlet), Peacock (Brecht-Weill: Koldusopera), de játszott a Századunk és a Fekete város című tv-sorozatokban is.

Munkásságát 1967-ben Jászai Mari-, 1992-ben Aase-díjjal, 1983-ban érdemes művészi címmel ismerték el.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32