Nem jött meg a csodabringa

2007.04.27. 17:03
A Városliget átrendezéséről is szó esett a Vidámpark újításairól tartott sajtótájékoztatón péntek délelőtt. A főpolgármester-helyettes, Horváth Csaba Mátyás királyként vázolta a jelenlegi helyzetet. Elmondta, hogy el is költözik a Vidámpark, meg nem is, lesz is nagyobb állatkert meg nem is.

A szokásos, sikolyokban gazdag vidámparki sajtótájékoztatók helyett a mostani kicsit szárazra sikerült. A meghirdetett két új játékot nemhogy kipróbálni sem lehetett, de az egyik, a Csodabringa meg sem érkezett. Ígérték azt is, hogy Horváth Csaba főpolgármester-helyettes kicsit felnyitja majd a szemünket azzal kapcsolatban, hogyan és hova képzeli pontosan a városvezetés a Vidámpark átköltöztetését, mégsem nem lettünk sokkal okosabbak, mint ha elolvastunk volna a Kis Gömböc című népmesét.


Sajtóhullámvasút
Fotó:Barakonyi Szabolcs

Bevált a napijegy

A Vidámpark legfontosabb újítása, hogy ezentúl a napijegyet, aminek megváltásával egy-két kivétellel mindenre fel lehet ülni, karszalag helyettesíti majd. Elmondták, hogy a közönség kedvezően fogadta a tavaly szeptemberben bevezetett napijegyet: gazdaságilag jó eredményt hozott, illetve még vidámabb lett a látogatók hangulata, mióta nem kell mindenre külön jegyet váltani.

Jön a Csodabringa

A park legutóbbi újítása a DISK'ó játék volt, és most két újabb játékkal örvendeztet. Az egyik egy 3-8 éves korosztálynak gyártott, dizájnos csúszda az USA-ból, amit nem tudtunk működés közben megfigyelni, mert a park csak két órával később nyitott.

A nagyobb dobás, a Csodabringa pedig sajnos nem érkezett meg időben Olaszországból, a vezetőség csak szombatra ígérte az interaktív játék üzembe helyezését. A Csodabringa családi játék, hat darab két személyes, színes, repülő bicikli található rajta. Az utasok a pedálok tekerésével irányíthatják föl-le, közben pedig forog az egész. A Csodabringa maximum 120 centire emelkedik fel, de van rajta biztonsági öv.

Vidámpark-csekk

Még egy újítás, hogy összefogott a Budapesti Vidámpark Zrt. és a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft., és 2007. május elsejétől a Vidámparkban is használhatóak belépőjegy vásárlására az üdülési csekkek. Karácsony Mihály, a Nemzeti Üdülési Szolgálat elnöke szerint ez azért lehet jó a Vidámparknak, mert tavaly a cégek több mint 5,5 milliárd forint értékben osztottak ki üdülési csekkeket dolgozóik között. Az üdülési csekkel majd nem csak az vehet jegyet a parkba.

Külvárosi vidámpark

A leglényegesebb kérdésről, hogy valóban kijjebb költöztetik-e a Vidámparkot, azonban nem kaptunk olyan egyértelmű felvilágosítást, mint a Csodabringáról. Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes korábban az Indexnek azt mondta, hogy még idén kiemelt fejlesztési területté válhat a Városliget, és a több tízmilliárdos projektet magántőke bevonásával akarják levezényeltetni. Ennek kapcsán felmerült, hogy az értékes ingatlanon található Vidámparkot a külvárosba költöztetnék. Helyén az Állatkerttel összekapcsolt, még ennél is sokkal családiasabb parkot alakíthatnak majd ki.

Horváth Csaba most az aggódóknak elmondta, hogy a Vidámpark jövője biztosított, hiszen törvényileg sem lenne lehetőség a műemlékvédelem alá eső épületek miatt a Vidámpark felszámolására. "Egy biztos, a Vidámpark megszűnni nem fog" - jelentette ki. A Városliget fejlesztési terve miatt viszont vannak olyan projektek, amit helyszűke miatt a régi angolparkban nem tudnának megvalósítani. A városvezetőség szerint a 20. század elején épített park elavult, nem felel meg a 21. század követelményeinek, viszont Budapestnek szüksége lenne olyan élményparkra, amiben több korszerű játék található a mostaninál. A Vidámpark reagálni akar olyan kihívásokra, amik a környező országokból jönnek, mondta.

Költözik is, meg nem is

Egyelőre annyi a konkrétum, hogy Horváth Csaba december 31-ig egy új stratégiát fog elővezetni, ami tartalmazni fog olyan tervet is, hogy a Vidámpark marad, ahol volt, de olyat is, hogy költözik, és inkább a felnőttek szórakoztatására megfelelővé alakul át. Horváth Csaba a költözés lehetséges helyszíneiként Rákosrendezőt, a Fehérvári út környékét, illetve a Népligetet említette. Lényeges szempont, hogy frekventált, jól megközelíthető helyen legyen.

Horváth szerint még nincs megalapozott, valós stratégiai döntés a Vidámpark költöztetéséről, és a problémákat vizsgáló hatástanulmány még készül, de ezt még "komoly, értelmes és mély társadalmi vitának" kell megelőznie. Nem túl jó jel, hogy főnöke, Demszky Gábor kedden az MTI-nek azt nyilatkozta, feleslegesnek tartja a Vidámparkot a Városligetben. A pénteki sajtótájékoztató szervezője, Rab László azzal zárta a sajtóeseményt, hogy ha a Vidámpark helyén a jövőben mondjuk lakópark lesz, akkor tiltakozásaként ő maga költözik be a medvéhez a szomszédos állatkertbe.