Két és félmilliárd forintot fizettek Warhol konzervdobozáért

2006.05.10. 11:53
Közel 12 millió dollárért (csaknem két és fél milliárd forint) kelt el Andy Warhol egyik leveskonzerv-doboza kedden este New York-ban a Christie's cég kortárs művészeti árverésén.

A pop-art mesterének 1962-ben készült Campbell-konzervdoboza volt az aukció legnagyobb sikere: 11,8 millió dollárért (2 milliárd 394 millió forint) kelt el. Ennyit még soha nem fizettek a mű egyetlen példányáért sem. A Pepper pot soup egyébként egy nyugat-indiai húsleves, amit cayenne-i borssal készítenek.

Warhol konzervsorozata annak idején egyik leghíresebb illusztrációja volt a köznapi tárgyak művészetéről és a műalkotások sorozatgyártásáról szóló elméletnek.

Ugyancsak a cseh származású művész okozott hatalmas meglepetést a "64 S and H Green Stamps" című alkotásával, amelyért 5,2 millió dollárt (1 milliárd 55 millió forint) adott egy magát meg nem nevező amerikai gyűjtő - négyszer annyit, mint amennyit reméltek.

Szintén jól szerepelt az árverésen Warhol kortársa, Willem de Kooning, akinek egy 1961-es cím nélküli festménye 10,1 milliót, míg Két nő című alkotása - minden várakozást felülmúlva - 5,7 milliót ért meg vásárlójának. Az árverésen 91 műtárgyat kínáltak megvételre, köztük Donald Judd minimalista művész 26 munkáját, és mindössze kilenc maradt a szervezők nyakán.