Vallás helyett ürülékkultusz

Két tippem volt. A kakigéppel világhírűvé váló vagy szemüveges, félszeg tudósalkat, félszavakban válaszolgat majd, és közben az jár a fejében, hogy miként tökéletesíthetné a tudományos munkaként is kiemelkedő emésztőgépét. Vagy hosszú hajú, kerek szemüveges filosz, hosszasan értekezik az eredendő emberi lényegről, amihez a bélműködést leképező alkotás, a Cloaca biztosítja az apropót.

Arra nem számítottam, hogy a tíz méter hosszú szerkezet előtt egy indie-zenekar basszusgitárosára emlékeztető figura fogad, és olyan lelkesen válaszolgat, mint akit az énekes és a szólógitáros után legfeljebb arról szoktak megkérdezni, hogy melyik a kedvenc száma az új albumról.

Pedig Wim Delvoye-t rendszeresen faggatják mindenféléről, amióta 2000-ben megalkotta a Cloacát. Annak ellenére, hogy a mű első látásra úgy tűnik, legfeljebb a belgyógyászokat hozza lázba. Delvoy szakemberek segítségével ugyanis az emberi bélműködést szimuláló szerkezetet hozott létre. Ebben azonban nem színes folyadékok áramlásával magyarázzák, hogyan lesz a banánlevélben sült gombás csirkéből gyomorforgató szagú, barna krém. A Cloaca üveghengereiben az emberi szervezetben is működő enzimek és mikrobák bugyognak, a hőmérsékletet szenzorok tartják 37 fokon. A szerkezetről abban a pillanatban derül ki, hogy nem egyszerű tanítási segédeszköz, amikor a művész a berendezés végén elhelyezett tölcsérhez lép, és beönt egy adag sült oldalast törtkrumplival.

Az Ernst Múzeumban kiállított emésztőgépnek a szomszédos Két szerecsenből rendeltek, tudtam meg, de hogy pontosan mit, az már nem látszott. Csak különböző állagú levek lötyögtek az emésztés stációinak megfelelő üveghengerekben.

"Nemsokára megtörténik" - nézett a művész mosolyogva az utolsó, barna lével teli lombikra. Utána már csak annyi jön, hogy a csőből egy darab barna hurka pottyan a futószalagra. A klinikai vizsgálatok emberi ürülékként azonosították a végterméket.

A Cloaca a művészet közegen túli elismertséget hozta meg Delvoye-nak, bizonyítva, hogy ha más nem, a szarás iránti érdeklődés mindenképpen összeköti az embereket.

Egy Toyota érzelmei

"Az ötlet, a gép vagy az excrementum a műalkotás?" - igyekeztem úgy tenni, mint aki mégsem olyan, mint mindenki más.

"A műalkotás az, ahogy a folyamat zajlik" - magyarázta Delvoye.

"Tehát a Cloaca leképeződése a benned végbemenő alkotói folyamatnak?" - tartottam magam, hogy azért sem fogok a szarról beszélni.

"Igen. És annak is, ami benned végbemegy. Meg mindenkiben. Ez az egyetemes emberi lényeg: hogy táplálék megy be, és hulladék távozik" - tárta szét a kezét, mint a basszusgitáros, aki bevallja, az új lemez minden száma a kedvence.

"Ennyi lenne az egyetemes emberi lényeg?" Éreztem, hogy felesleges ellenállnom. Kimondtam. "Hogy eszünk, és a végén kakálunk? De a folyamat közben nem mellékesen születnek gondolatok, emóciók érveltem -, kialakul a személyiség."

"Személyisége a Toyotámnak is van. Érzem, amikor vezetem. Most már egyébként nem azt akarom megfogalmazni, mi a közös az emberekben, hanem hogy mi az, amiben eredendően különbözünk, mondjuk, a csimpánzoktól."

Valami lehengerlően bonyolult dologra számítottam, de még egy adóbevallási ívnél is bizarabb volt a belga művész ötlete. A vallás.

Az ürülék isten üzenete

"Izgalmas összművészeti munka. Meg kell tervezni a templomokat, a papok ruháját. Zenét szerezni, liturgiát összeállítani. Egy luxemburgi múzeumban, a Mudamban már látható egy templombelső."

Erről a munkájáról már hallottam. A kápolna gótikus stílusú ólomüveg ablakain erotikus pózokba helyezkedett párok röntgenképei adják a mintát. Azt azonban csak ekkor tudtam meg, hogy mindez egy aprólékosan kidolgozott vallásalapítási akció része. És hogy a vallás középpontjában a Cloaca áll.

"A fekália mint az isteni adomány, mint a felsőbb hatalom megnyilvánulása szerepel majd" - nyilatkoztatott ki Delvoye, de aztán - tehetséges vallásalapító lévén - gyorsan átváltott pragmatikusba. A vallást Amerikában akarják bejegyeztetni, ott ugyanis virágzik a vallásbiznisz. "Keresztelők, házasságkötés, kurzusok, könyvek. Hatalmas a vallási éhség" - lelkendezett az egyre kevésbé basszusgitáros stílusú művész.

"De ez azért valamifajta valláskritika lenne" - kérdeztem elbizonytalanodva.

"Persze. A vallás veszélyes, idejétmúlt dolog. Mostanra a művészet vette át a szerepét. Akik a vallásból ismert élményt keresik, a művészetben találják meg."

"Nem a tudomány vette át a vallás világmagyarázó szerepét?"

"A vallás és a művészet ugyanonnan ered. Százezer évekkel ezelőtt a férfiaknak ki kellett menniük a barlangból a hidegbe vadászni. Te szeretnél ilyesmit csinálni? Mert én sem." Elképzeltem, ahogy Wim Delvoye kelletlen arckifejezéssel kőbaltát vonszol egy hómezőn, a szemüvegén megcsillannak egy mamut körvonalai. Mindebből a művész nem vett észre semmit, lendületesen folytatta: "Hogyan maradhatott a melegben, az asszonyokkal az ember? Ha rítusokat talált ki, és azt állította, hogy pap. Vagy a másik út, ha gyönyörű ábrákat festett a falra."

Láttam magam előtt Delvoye-t, amint két szőrmébe burkolt csaj fonódik rá, miközben hanyag mozdulattal felskiccel egy kardfogú tigrist. A képet azonban nem bonthattam ki, mert a művész befordult a célegyenesbe. "A vallás megtévesztés, és manapság egyre inkább az. Az én Cloaca-vallásom az olyasmik paródiája lesz, mint a szcientológia. De közben valóban működik is. Az ügyvédeim már dolgoznak a bejegyzésen, mert az kell például az adókedvezményekhez."

Biznisz

"Mégis igaza lenne azoknak, akik azt mondják, a művészete egyre inkább üzlet? Díszcsomagolásban árulja a legyártott ürüléket, a Cloaca-logós pólót. Örökbe lehet fogadni azokat a színes ábrákkal tetovált disznókat, amiket egy kínai farmon tenyészt, és amiket, ha megnőnek, megnyúz, hogy a bőrükből képet csináljon."

"Mindez jobb művészet, mint amilyen jó biznisz. Nem az üzleti modellre van optimalizálva, hanem arra, hogy kifejezze a gondolataimat" - érvelt, mit sem tudva arról, hogy szavai egy budapesti képzőművész-házibulin úgy hangzanának, mintha Warren Buffet azt bizonygatná, hogy mostanában csak úgy magának festeget. Igaz, Delvoye azzal sem volt tisztában, hogy az "az a tied, amit megeszel, fiam" vagy a "nem mindegy milyen ízű, ugyanoda megy" közkeletű magyar bölcsességek rég megelőzték az ő Cloacából levezetett elméletét.

Wim Delvoye
2008. 02. 16. - 2008. 03. 23.
Ernst Múzeum