Wifi-kamerával indulunk a kulturális olimpián

2008.04.04. 08:40
A legutóbbi építészeti biennálén befalazott macskákat kiállító Somlai-Fischer Szabolcs új munkáját meghívták a pekingi olimpia kulturális rendezvényére.

Egy magyar alkotó munkája is szerepel a pekingi olimpiát kísérő képzőművészeti esemény kiállításán. Somlai-Fischer Szabolcs wifi-kamerája azt mutatja meg, milyennek látnánk a világot, ha szemünkkel, vagy egy másik, nem létező szervünkkel képesek lennénk ezen hullámok érzékelésére.

Hogy ez a szerv hol helyezkedne el, nem világos, véleményünk szerint senki fején nem mutatna jól néhány plusz receptor. Ezért külön jó, hogy a magyar alkotó, akinek befalazott macskái a legutóbbi építészeti biennálén is megjelentek, egy brit-pakisztáni és egy svéd technoművésszel közösen kidolgozta projektjét.

A világ a 2,4 GHz-es hullámok tükrében

A pekingi Kínai Nemzeti Múzeumban június 10-től kiállított rendszer a látás mechanizmusán alapul. A hagyományos látásnál leginkább nem a fényt magát érzékeljük, hanem azokat a tárgyakat, amik a fényt valamilyen mértékben visszaverik. Az üveg például azért látható kevésbé, mert a fény jórészt áthalad rajta. A három, a technika és a művészet közti térben tevékenykedő alkotó a wifi-hullámokat kezelte úgy, mintha a fényről lenne szó. Ahogy egyes dolgok visszaverik, mások átengedik ezeket a hullámokat, kirajzolódik környezetünk láthatatlan wifi-képe. Ezt pontszerűen érzékelhetjük, ha egy laptoppal járkálunk a besugárzott térben. Somlai-Fischer, Usman Haquem és Bengt Sjölén célja az volt, hogy vizuálisan is megjelenítse, milyen a világ a 2,4 GHz-es hullámok tükrében.

Az alkotók a szemünkkel ismert valóság teljesen új reprezentációját remélték a kísérlettől, amelyet még a kísérlet előtt az alábbi ábrán fogalmaztak meg. A wifi-világ azonban még ennél is elrugaszkodottabb képet mutatott. De előbb ismerjük meg a rendszert.

Ilyennek képzelték a wifi-világot

Gomolygó, színes foltokat látok

Somlai-Fischer, ahogy eddigi munkáinál, itt is buheramódszerekkel dolgozott, azaz a high techet ötvözte a trashsel. A kamera egy wifi-vevőből állt, amelynek antennája nem a szokott módon, minden irányból érzékelte a jeleket. Az antennára ugyanis kis motorral forgatott, konzervdobozokból eszkábált csövet erősítettek, amely úgy pásztázza a teret, mintha egy szűk csövön keresztülnézve mi magunk próbálnánk feltérképezni a szobánkat.

Az antenna másik végére kötött számítógép rögzíti, milyen erősségű jel tartozik a tér minden egyes, csövön látott pontjához. Ahogy a konzervdobozcső végigpásztázza a szobát, kirajzolódik a wifi-hálózat, vagy egymást fedő hálózatok képe, amit aztán egy szoftver vizuális jelekké alakít. Minél erősebb a jel, annál intenzívebb lesz az ahhoz a térponthoz rendelt, vetített pont.

A kutatók a különböző forrásokból érkező jeleket különböző színekkel ábrázolták. A végeredmény a várakozásokkal ellentétben végül is nem a szabad szemmel látható valóság szürreális leképezése lett. A néző a gomolygó, színes foltokat látva megnyugodhat, hogy nem volt rossz döntés, hogy nem engedett wifireceptorokat építeni a homlokára.

A játék azonban meggyőzte a Synthetic Times nevű kiállítás kurátorait, akik ötven másik installáció mellé meghívták a wifi-kamerás projektet is Pekingbe. Somlai-Fischer beszámolt nekünk arról, hogy jelenleg a rendszer tökéletesítésén dolgoznak. A több országban bemutatott változat ugyanis egy óra alatt készít egy statikus képet, míg az olimpiai program felvezető rendezvényei közé tartozó kiállításon valós idejű wifi-képet mutatnak be.

"A projekt művészet vagy inkább népszerű tudományos kísérlet?" - tettük fel az ilyenkor szokásos kérdést Somlai-Fischernek, aki szerint a munka nem a tudományos felhasználásra koncentrál, így inkább művészet. Igaz, azóta, hogy a saját szemével látja, hogyan torzulnak a hullámok a térben, könnyebben kezeli a távirányítókat és kapunyitókat.