Elhunyt Lehoczki István

Lehoczki István 56 évesen távozott, a karikaturista egészen betegségéig dolgozott a Népszabadságban.

56 éves korában elhunyt a Népszabadság karikaturistája, Lehoczki István. Karrierjét még a Ludas Matyinál kezdte 1975-ben. A vicclapnál megszűnéséig dolgozott, 1991-től pedig az az Új Ludas munkatársa volt.


Lehoczki István

Rajzolt a Kurír-Elefántba és a Pesti Viccbe. Folyamatosan közölte karikatúráit a Hócipő, a Zsaru Magazin és számos rejtvényújság. A Népszabadságban mindennapos rovata volt. Igen sok gyermekrajzfilmet, egyedi grafikát és könyvillusztrációt is készített.

Számos nemzetközi kiállításon vett részt éveken keresztül (Tokio, Montreal, Knokke-Heist, Marostica, Prága, Ankara.) Vendégszerepelt többek között Kölnben, Bonnban, Dortmundban.

1995-ben Opusz-díjat kapott, 1996-ban Sajtópáholy-díjjal jutalmazták, ugyanebben az évben elnyerte a Pulitzer-emlékdíjat is. Munkásságát 1997-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével ismerték el.


Lehoczki István egyik karikatúrája a Népszabadságban

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32