Nehezebb munka, mélyebb fájdalom

2006.04.18. 10:20
A litera Nemzeti tizenegy, avagy két választás Magyarországon című sorozatába felkért tizenegy írót, hogy a 2006. április 10-től 20-ig tartó időszak egy-egy napján rövid jegyzetben számoljon be köz-érzetéről, különös tekintettel a polisz ügyeire és állapotára. Mindez egyben nemes versengés is - az ország öt bölcsészkaráról delegált diákzsűri dönt majd arról, melyik jegyzetet találja a litera díjára érdemesnek.

A bejelentkezés leírása:

A Hely nem alkalmas fülsüketítő propagandára! A PTK 209/A-C ig. §-t sértő módon fogyasztóvédelmi alapjogaimat semmibe véve, már-már kimerítve a közszeméremsértés fogalmát - a kávéház olyan rendezvénynek ad rendszeresen otthont, mint az "irodalmi centrifuga" fedőrendezvény. Ezen politikai pártrendezvényen nyíltan propagálják a leszbikus aktus, a pedofília és más deviáns cselekmények elkövetésének üdvösségét. Az előadók írásai, amelyeket kihangosítással olvasnak fel, rendszeresen tartalmaznak olyan elemeket, amelyek a férfi és heteroszexuális vendégek számára sértők és diszkriminatívak. Pl.: a heteroszexuális aktus agresszión alapul, igaz szerelem csak nők között létezik, továbbá rendszeresek a genitáliák mibenlétét taglaló előadások.

Válasz a bejelentkezésre:

Igaz ugyan, hogy számos válasz merült fel, de egyik sem olyan, mely ne igényelne magyarázatot, a magyarázatok pedig időbe tellenek. Ebben az esetben is megvan az oka, hogy miért különösen nehéz elkerülni a félreértéseket. Egy egész oldalt meg lehetene tölteni kifogásokkal és mentegetőzésekkel - a magunk alkalmatlanságára, a hozzá nem értésre, a tudás és a tapasztalat hiányára való hivatkozással: és mind igaz is lenne. Mégis, egy oly figyelemre méltó levelet, mint az öné - egy olyan levelet, mely talán egyedülálló az emberi levelezés történetében, hiszen ezt megelőzően ugyan mikor is tette fel egy tanult férfiú azt a kérdést egy nőnek, hogy szerinte miképp kerülhető el a háború - az ember mégsem szívesen hagy megválaszolatlanul.

Hunyorgás? Kampány-pszichózis? Abúzus, trauma és poszttrauma? A demokrácia ünnepe? Szomorú vasárnap? Sírva vigadunk? Én ne ismerném a hisztit, havibajt, a migrént, a ridikülből szerteomló holmikat? Hogy sohase mondd? Hogy inkább ne menjek az utcára ilyen dagadt képpel? Ne ismerném az áruló csókját, a keserű poharat, a jéghideg szögeket, a halott gyermek testének súlyát? Hogy hallgatok, hogy elnézést kérek, hogy túlélek, hogy gyorsabban vége lesz, de Testvérem! Testvéreim! Magam nem kívántam eddig sem magam nélkül elintézni a bocsánatkérést - bocsesz, bocsi, bocsika és legyen békesség -, mialatt ez idő szerint itt Önök mindnyájan kispórolják kegyes önmagukat az időből! De - haljak meg - én sohasem tagadtam, hogy teszem azt a könyvek, hogy az olvasás, az irodalom az életem! Hogy a szülés, a szoptatás, a szerelem is ilyesmi pusztulat! Persze mindezt és bűntelen önmagukat majd akkor vizsgálják meg, ha tetszik. Bízom ezt - és nem sajnálom, hogy így teszek - lelkiismeretükre.

Bódis Kriszta
litera