A TV2 és az RTL Klub azt kéri az Országos Rádió és Televízió Testülettől (ORTT), hogy csökkentsék a felére a csatornáktól beszedett sugárzási díjat - írta a szerdai Magyar Nemzet.
A két kereskedelmi tévé összesen közel három és fél milliárd forintot fizet évente, és kiemelkedően jó évet zárt tavaly, fennállásuk óta ugyanis nem tettek szert akkora bevételre, mint 2008-ban.
Az RTL Klub az elmúlt évben 35,614 milliárd forintos nettó árbevételt könyvelhetett el, ez nyolc százalékkal haladja meg a 2007-es szintet. Az adózás előtti nyereség pedig hat és fél milliárd forintot tesz ki, ez az előző évhez képest már tizenhat százalékos bővülést jelent. A TV2 is növelte a bevételeit 26 és fél milliárd forintra.
Majtényi László ORTT-elnök nem kívánta kommentálni az előterjesztések tartalmát, de azt ígérte, hogy a szerdai testületi döntés után megteszi ezt.