Bírálta a Magyar Rádió elnökét, felelősségre vonják

2009.08.07. 09:14
Vizsgálat indult a Magyar Rádióban Tóth Csaba üzemi tanácsi elnök ellen.

Tóth Csaba egy Such György elnök által aláírt levelet kapott, amely szerint a július 6-i sajtótájékoztatója miatt indult ellene eljárás, ahol - a Munkástanácsok képviselőjével - bírálta Such menedzserszerződését, az abban rögzített javadalmazás módját, mértékét. (Az elnöknek megbízási szerződése szerint havi bruttó 9,4 millió forintos fizetés járna, amit nem fizetettek ki számára.)

Tóth azt állítja, formailag munkakörében elkövetett vétség miatt vonnák felelősségre. Bár a tájékoztatót az üt elnökeként tartotta, most munkavállalóként (énekkari művész) címezték neki az eljárásról szóló értesítést. A konkrét ok pedig: a sajtótájékoztató szervezése közben "nem tartotta be a hivatali utat", nem tájékoztatta szándékáról az intézmény vezetőit. - Ez nonszensz, az üzemi tanács önállóan sajtóképes, nem kell engedélyt kérnünk a vezetéstől - mondta Tóth.

Such György a Népszabadságnak azt mondta, hogy a nyilatkozat rendjét rögzítő elnöki utasítást sértette meg Tóth Csaba, ami miatt vizsgálatot indítottak ellene. Szerinte Tóthnak üt-elnökként sem volt joga önhatalmúlag, a rádióvezetés és a kommunikációs iroda tudta nélkül a sajtó elé lépni. Arra, hogy e vizsgálat nem kelti-e azt a látszatot, hogy a rádióban megfélemlítik az elnököt bírálni merő munkavállalókat, Such úgy reagált: ez nem megfélemlítés, mert a vizsgálat tárgya nem a nyilatkozat tartalma, hanem a tájékoztató meghirdetésének módja.