Milliárdokat vonnának el az MTV-től

Majdnem ötmilliárd forinttal kevesebből gazdálkodhat 2010-ben a köztévé, miután a közszolgálati médiumok költségvetése jövőre tíz százalékkal csökken. Az MTV-től vonják el a legtöbbet, a Népszabadság szerint ez egyben válasz is az intézmény körüli botrányokra.

Tíz százalék körüli összeget csípne le a közszolgálati médiarendszer - a Magyar Televízió, a Duna Televízió, a Magyar Rádió és a Magyar Távirati Iroda - támogatásából a jövő évi költségvetés, ismerteti a szerdai Népszabadság.

A szektor idén 53 milliárd forint költségvetési pénzhez jutott, jövőre 5-7 milliárdos spórolás vár az intézményekre, de nem egyforma mértékben. Elsősorban az MTV-től vonnák meg annak a 9,5 milliárd forint címzett támogatásnak több mint a felét, ami idén még a köztévé rendelkezésére állt. Költségcsökkentő tételként jöhet szóba, hogy nem hosszabbítják meg az MTV kettes csatornájának (M2) műholdas sugárzását.

A botrányokra is válasz a pénzelvolnás

Kormánypárti források szerint a hosszabbítás pénzkidobás lenne, mivel a belföldet már az év vége felé lefedi az Antenna Hungária földfelszíni digitális műsorszórása, itt pedig jelen van az M2.

A napilap úgy tudja, nem csupán azért spórolnának éppen a köztévén, mert az a legnagyobb tétel a közszolgálati médiumok büdzséjében. A szigorítás válasz is lehet a mélyrepülésre. Egyre gyakoribbak a botrányok, amelyek egy része pénzügyi természetű: az új székház körüli anomáliák (a felszereltség hiánya, a bérleti szerződés hátrányos rendelkezései), a menedzsment és a kuratórium egymásra mutogatása a vitás gazdasági-pénzügyi kérdésekben vagy a 300 millió forint feletti szerződések körüli szabálytalanságok.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25