Elindult a Nóta Tv

A DigiTv félmillió előfizetője láthatja a Nóta Tv-t, amin a magyar népzene mellett világzenét, operettet, mulatós nótákat és még komolyzenét is sugároznak majd.

Nóta Tv néven érhető el új csatorna e héttől Magyarországon, amit induláskor több mint félmillió háztartás nézhet műholdon vagy kábelcsatornán az adást. A csatorna egyelőre csak a DigiTv műholdas- és kábelszolgáltatásának bővített csomagjaiban található meg.

Kedden déli 12 órakor, harangszóval, valamint Sánta Ferenc és zenekarának Villámcsárdás című felvételével kezdték meg adását a televízió. A csatorna a magyarság és a szomszédos népek népzenéjét, valamint világzenét is sugároz, de a kiadott sajtóközlemény szerint bemutatja az állításuk szerint "a magyar kultúra már elválaszthatatlan részét képző" popslágereket is, és szerepel a műsorukon operett, musical és a klasszikus zene is.

Napközben magyar nótából, cigányzenéből és mulatós műfajokból áll majd a program, míg a hazai popzene az este 6-tól reggel 6-ig tartó műsorsávban kap helyet, de lesznek kívánságműsorok is.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58