A Pentagon tiltakozik egy haldokló katona sajtófotója miatt

Egy Afganisztánban halálosan megsebesült amerikai katona sajtófotója miatt élesen tiltakozott Robert Gates védelmi miniszter, aki szerint az azt közlő AP hírügynökséget "a részvét megdöbbentő hiánya" jellemzi.

Az AP Gates többszöri személyes tiltakozása ellenére nyilvánosságra hozta azt a fotót, amelyen a 21 éves Joshua Bernard őrvezető látható, amint súlyos sebbel, vérző lábbal fekszik a földön egy tálib gránáttámadás után, tágra nyílt szemei és szája a sokkot tükrözik. A tengerészgyalogos - bár kórházba szállították - még aznap, augusztus 14-én belehalt sérülésébe.

A vezető amerikai hírügynökség azzal indokolta döntését, hogy be akarja mutatni a háború kegyetlenségét és azt az áldozatot, amelyet az ott harcoló fiatal férfiak és nők hoznak.

Robert Gates miniszteren kívül a katona családja is kérte a hírügynökségtől, hogy ne közölte a fotót. Gates még a fotó közlése előtt az alapvető illem szabályainak betartását kérte az AP-től, személyesen telefonált a hírügynökség vezérigazgatójának, szinte könyörgött, hogy tartsák vissza a fotót - mondta a Pentagon szóvivője.

Az AP azonban leközölte a fotót, amely legalább 20 újság címoldalán megjelent. Gates ezek után nyilvános levélben bírálta a hírügynökséget a "józan ész és részvét megdöbbentő hiánya miatt", amiért nem tartotta tiszteletben a család kérését, megcsonkított gyerekük fotóját közszemlére tette, és lelkiismeretlenül eltávolodott attól a visszafogottságtól, ahogy az amerikai sajtó a 2001. szeptember 11-i terrormerénylet óta tudósított az amerikai hadsereg áldozatairól.

Mint a The Washington Post megjegyezte, a kép közlése nem sértette meg a háborúk áldozatainak bemutatására vonatkozó szabályokat (azokat csak "tiszteletteljes távolságból" lehet fényképezni). Az ügy inkább erkölcsi dilemmát jelent a nyolc éve tartó háború amerikai áldozatairól fotókat ritkán közlő sajtó számára: mi a fontosabb, a család kérése, vagy a közvélemény tájékoztatása.

John Daniszewski, az AP vezető szerkesztője azt mondta, hogy tiszteletben tartják a miniszter véleményét, de a kormány és a sajtó szempontjai időnként eltérőek. Hozzátette: a hírügynökség úgy érezte, hogy az áldozatról és a bátorságról szóló fotót az embereknek látniuk, ismerniük kell. Santiago Lyon, az AP fotóigazgatója szerint az újságíróknak kötelességük bemutatni a háború valóságát, akkor is, ha ez időnként kellemetlen vagy könyörtelen.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58