Tovább toboroz a Koltai-féle médiaiskola

Az 1,4 milliós tandíjat kérő Első Magyar Médiaakadémia ellen csalás vádjával indítottak eljárást, de zavartalanul működik tovább.

Hiába vádolják az Első Magyar Médiaakadémiát csalással, a Koltai Róbert (az iskola művészeti vezetője) és Gesztesi Károly nevével is fémjelzett médiaiskola nem fejezte be működését. A Blikknek panaszkodó diákok legtöbbje azt sérelmezi, hogy a pénzükért cserébe semmit nem kapnak. Diákokat pedig még most is toboroznak.

A szülők panaszukkal nem tudnak az iskola igazgatójához sem fordulni, az intézmény nem fogadja őket. Azt mondják, több százezer forint befizetése után szinte semmit nem kaptak az iskolától, sőt egyes jelekből az derült ki, azt sem tudják, kik a diákjaik. Az egyik szülő a Blikknek elmondta, az iskolától egy toborzó hívta fel, miközben a lánya már el is végezte az iskolát.

Legutóbb arról adtunk hírt, hogy az iskola visszatéríti a károsultaknak a befizetett összeg egy részét. Az EMMA volt és jelenlegi diákjai nemrég blogot indítottak, amin negatív tapasztalataikról számolnak be, de akad köztük olyan is, aki elégedett azzal, amit kapott. Olyan is van, akinek csak azóta lett baja az iskolával, mióta megírták a lapok, hogy rossz.

Az iskola körül július elején robbant ki botrány, miután a Barátok Közt több színésze kiszállt a tanári karból, és otthagyta az iskolát. Damu Roland is kilépett, és azt állította, hogy a diákok az 1,4 millió forintos tandíjért cserébe főleg csak ígéreteket kapnak, használható tudást nem. Az egyik szülő feljelentést is tett a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságon, ahol csalás gyanújával indítottak nyomozást.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58