Távozott a Viasat3 vezérigazgatója

A harmadik legnézettebb magyar kereskedelmi csatorna élére az anyavállalat fejlődő piacokért felelős vezérigazgatója került. Kocsis Attila állítólag új lehetőségek miatt távozott az adótól.

Több mint hat év után távozik a Viasat3 és a TV6 éléről Kocsis Attila vezérigazgató - jelentette be kedden a Viasat Hungária Zrt.

A közlés szerint a tisztséget Camilla Hammer, a tulajdonos Modern Times Group fejlődő piacokért felelős operatív igazgatója tölti be, a sajtóközlemény szűkszavúan csak annyit közölt, hogy az eddigi vezető "más lehetőségek miatt távozik". Információink szerint Kocsis Attila az utolsó pillanatig nem tudott távozásáról, de legalábbis több hivatalos tárgyalást beszélt meg a hétre.

Már Hámori Barbara januári távozása óta (a programigazgatótól többek közt a Bár 2.0 kudarca miatt váltak meg) a cég londoni munkatársai végzik az úgynevezett programming feladatokat, vagyis a műsorstruktúra összeállítását, de Angliában döntenek az új, saját gyártású műsorokról és a megvásárolandó sorozatokról is. Camilla Hammer ezért az utóbbi időkben elég sokat foglalkozott a magyar csatornákkal, többször járt Budapesten is.

A Viasat Hungária Rt. 2000 végén indította el általános szórakoztató csatornáját, a Viasat3-at, 2008 januárjában pedig megjelent a magyar piacon a Tv6 is. A harmadik legnézettebb magyar kereskedelmi csatornának számító Viasat3 azóta inkább a női nézőkre koncentrál, míg a Tv6 a férfiaknak kínál műsorokat. A Tv6-ot már az ORTT ellenőrzésétől távol, Nagy-Britanniában jegyezték be, míg a Viasat3 idén áprilisban jelentkezett át a londoni felügyeleti szervhez.

A Viasat Hungária Rt. tulajdonosa a svéd Modern Times Group (MTG), ugyanúgy mint az ingyenes Metropol napilap is. A cég 2005 utolsó három hónapjában könyvelhette el fennállásának első nyereséges negyedévét.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25