9,2 millióra büntették a Tv2-t Damu miatt

9,2 millió forintot kell fizetnie a Tv2-nek, amiért Damu Roland őrjöngött a Hal a tortánban. A médiatestület figyelmeztette a csatornát, hogy a Jóban-rosszban túszejtéses epizódjait nem adhatták volna le 12-es karikával.

9,2 millió forintos büntetést szabott ki az ORTT a Tv2-re a Hal a tortán április végi adása miatt, amiben Damu Roland felrúgott dühében egy paravánt, és káromkodott, amikor megtudta, hogy nem ő nyeri a főzőversenyt. Damu ráadásul ezután mindenkit haza is zavart.

A büntetés 5,5 millió forint, erre azonban 3,7 millió forint kötbér is jön, mivel sorozatban sértett szabályt a csatorna.

A Tv2 érdemben nem nyilatkozott az ügyről, mert még nem kapták kézhez a hivatalos értesítést, de a Borsnak Magyar Rita, a csatorna szóvivője annyit elmondott, minden lehetséges jogi eszközt megvizsgálnak, hogy ne kelljen befizetniük a kötbért.

A túszejtés nem való gyerekeknek

Az ORTT a Jóban-rosszban miatt is figyelmezette a Tv2-t. A szappanopera megújulását és sok szereplő eltűnését gyorsan elintéző túszejtéses epizódokat ugyanis a médiatestület szerint „Csak 16 éven felülieknek!” figyelmeztetéssel kellett volna sugározni. A csatorna 12-es karikával adta ezeket a részeket is, ahogy a Jóban-rosszbant általában.

Az érvelés szerint „a napi gyártású szappanopera műfaji jellegéhez képest az átlagosnál koncentráltabb formában bukkant fel az erőszakábrázolás és a félelmet keltő elem” a sorozat túszejtésről szóló részeiben. Az ORTT többek között azért nem büntette pénzbírságra a csatornát, mert az „agresszív szcénák többnyire nélkülözték a naturális, részletező elemeket és a súlyosabb erőszaktípusok (tűzharc, gyilkosság, késelés, nemi erőszak) többnyire stilizált formában, véres sérülések nélkül, illetve a színen kívül kerültek megjelenítésre”.

Ennek ellenére az ORTT „felhívja a műsorszolgáltatót, hogy a jövőben tartózkodjék a jogsértéstől”.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58