Kivágták a sorozatból a leszbikus szexet

Az amerikai cenzorok prűdsége miatt a Skins című brit sorozat egyik epizódjából ki kellett vágni egy ágyjelenetet, amiben két lány esett egymásnak. Pedig mindkettőjükön volt alsónemű.

A Skins meglehetősen őszintén és kendőzetlenül mutatja be a brit tinik mindennapjait, talán ezért is alakult ki körülötte hamar lelkes rajongótábor Európában, és nézték hétről hétre kétmillióan a sorozat három évadát. A britek után az amerikaiak is megismerhették a történetet, mert a BBC America, a brit műsorok tengerentúli terjesztéséért felelős nemzetközi cég műsorára tűzte a szériát. Csakhogy alaposan megvágták az egyes epizódokat.

A legutóbb bemutatott részben például az a jelenet esett a cenzorok ollójának áldozatául, amiben két lány először csak tétova csókot vált egymással (ekkor még felöltözve), majd a természet lágy ölén gabalyodnak egymásba egy szál bugyiban és melltartóban. A határt a csóknál húzták meg a jenkik, és úgy gondolták, hogy ez bőven elég lesz a kísérletező kedvű tinicsajokból, nem kell megmutatni, ahogy gondosan manikűrözött kezek matatnak csipkés alsókban, aki figyel, úgyis tudja, hogy itt dugás volt, és kész.

A amerikai leszbikusok egyik kedvelt oldala, az AfterEllen.com olvasói viszont kiakadtak, így a szerkesztők felhívták a BBC Americát, hogy megtudják: miért nem lehet egymással hentergő lányokat mutatni a tévében este 10 után. A válasz angolosan hideg és lényegretörő volt:

A BBC America az amerikai műsorszolgáltatókra vonatkozó jogszabályok és rendelkezések betartásával üzemel, így az FCC (az amerikai ORTT) által meghatározott esetekben kénytelenek apróbb módosításokat eszközölni az eredeti tartalomban. A vágások során a BBC America gondosan ügyelt arra, hogy a kérdéses jelenet ne csorbuljon számottevően, azaz a néző anéllkül tisztában lehetett azzal, mi történt a kivágott másfél percben, hogy azt látta volna. A cenzúrának semmi köze nem volt ahhoz, hogy két azonos nemű szeretkezését mutatta be - a rendelkezések alapján túl merész, kihívó és erkölcstelen jeleneteket azonos neműek közötti szexuális érintkezés esetén sem lehet bemutatni.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25