Szerdáig már senkinek sem lesz DigiSportja

2009.09.15. 11:56 Módosítva: 2009.09.15. 13:04
A Digi azt ígérte, sportcsatornáját bárki ingyen viheti október végéig, eddig mégsem kellett a program egyetlen konkurens szolgáltatónak sem. A három ingyenes debreceni BL-meccsért cserébe ugyanis azt várja a DigiSport hogy a szolgáltatók legalább kétéves szerződést kössenek vele.

Hiába ígérte a DigiTv, hogy ingyen elérhetővé teszi sportcsatornája műsorát a többi szolgáltatónak, hogy az országban senki ne maradjon le egyetlen debreceni BL-meccsről se, egyelőre az UPC és a T-Home kínálatában sem elérhető az adó, és a kisebb szolgáltatók sem kapkodnak érte.

digitv

Jelenleg a háztartások kevesebb, mint húsz százalékában lehet elérni a német és az angol bajnokság mellett a Bajnokok Ligája mérkőzéseit, valamint nagyrészt román futballmeccseket sugárzó adót. Ez nem lenne olyan nagy veszteség az egyszerű futballszurkolóknak, de a Debrecen BL-be jutása miatt sokan toporzékolnak a szolgáltatóknál, hiszen a csapat három szerdai meccsét csak a DigiSporton lehet élőben látni ebben a szezonban. A felfokozott várakozást jelzi, hogy cikkünk után, melyben a DigiSport megígérte, hogy bármelyik szolgáltató ingyen átveheti a sportcsatorna műsorát, több nagy szolgáltató is megkeresett minket, magyarázzuk már el az olvasóknak, hogy nem ilyen egyszerű mindez, mert az ügyfélszolgálati vonalak túlterheltek, és mindenki a beígért DigiSportot követeli az Index cikkére hivatkozva.

Olcsó, de nem eléggé

Már szeptember eleji cikkünkben is megírtuk, az ingyenes DigiSport a Digi trükkje, amivel nyomást akar gyakorolni az óvatos szolgáltatókra. A DigiTv ezzel a lépéssel csapdába akarja kényszeríteni a többi szolgáltatót, hiszen ha egyszer már fent van a rendszerben a DigiSport, nehezebb kivenni a nézők ellenállása miatt.

Információnk szerint a DigiTv éppen úgy viselkedett, ahogy megjósoltuk: közleményének ellentmondva csak abban az esetben adja át ingyen a műsorát, ha a szolgáltatók legalább kétéves szerződést kötnek a DigiSportra. Ráadásul a szolgáltatóktól származó információink szerint a DigiSport nem is olcsó: ha az összes előfizető által elérhető alapcsomagba rakják, nettó 90 forintba kerül, ha csak egy kisebb, digitális csomagba, akár nettó 320 forintot is elkér érte a cég. Mindez azt jelenti, hogy az 1000-2500 forint közötti alapcsomagok ára körülbelül 130 forinttal emelkedhet a DigiSport miatt, ha pedig csak a sportcsomagba kerülne, akár 400 forinttal is többet kellene fizetniük a fotelszurkolóknak az új sportcsatorna miatt.

Az általunk megkérdezett iparági szakértők szerint ez az ajánlat alacsonyabb, mint a Sport1 ára, de így is túl magas, hiszen a DigiSportnak a három debreceni meccsen kívül egyelőre nincs magyar tartalma.

3 uefa championsleague scr

Még nem is ültek le

Nem valószínű tehát, hogy sok szolgáltatónál jelenne meg az első meccsig, azaz szerda estig hirtelen a DigiSport, hiszen a legtöbb cég még meg sem kezdte a tárgyalásokat a Digivel. Mindkét nagy kábelszövetséget megkeresték már az ajánlatukkal, az első egyeztetések le is zajlottak, de messze a vége. Információink szerint a két legnagyobb céggel, a T-Home-mal és a UPC-vel még eddig sem sikerült eljutni a Diginek. Hiába kedvesebbek a kölcsönös meg nem támadás alapelvei szerint egymás csatornáival a nagy szolgáltatók, a DigiSport egyelőre nem tudni, mikor jelenik meg ezeken a hálózatokon. A T-Home már hivatalosan is bejelentette, hogy „a legjobb szándékuk ellenére sem lehetséges”, hogy felvegyék a sportcsatornát a kínálatukba, és a UPC is elismerte, még nem állapodtak meg, sőt eddig csak egy levelet kaptak az új adó indulásáról.

Ennek ellenére a DigiSport még reménykedik, többek között 24 órás technikai segítséget kínál azoknak szolgáltatóknak, akik az utolsó pillanatban akarnák mégis felvenni az adót a kínálatukba.

Szabálytalan

A törvények sem engedik, hogy ilyen hamar bekerüljön egy új adó műsora a kábelesek kínálatába. A hatályos jogi szabályozás harmincnapos előzetes értesítést ír elő a csatornakiosztás megváltozása esetén, azért, hogy a hirtelen áremeléstől és a csomagok váratlan módosítgatásától megvédje a fogyasztókat.

A Digi Kft. hétfőn kiadott sajtóközleményében az áll, az NHH állásfoglalása szerint „abban az esetben, ha csatornák száma nem csökken, hanem nő, illetve a csatornabővülés nem jár előfizetési díjnövekedéssel, az NHH legfeljebb figyelmeztetéssel él".

Az általunk megkérdezett szakértők állítják, az állásfoglalás szerint a hatóság csak abban az esetben ennyire elnéző, ha a cég eddig még nem hibázott, vagyis az is előfordulhat, hogy egy többszörösen visszaeső kábelszolgáltatót azért büntetnének meg több millió forintra, mert ezúttal jót akart, és ingyen adja nézőinek a DigiSportot.

A DigiSport tehát szeptember 16-ig nem lép ki a DigiTv körbekerített rendszeréből, hiába kínálja magát ingyen, ezekkel a feltételekkel egyelőre nem túl népszerű. A kérdés már csak az, hogy a november 4-ei Fiorentina–Debrecent hányan láthatják élőben itthon.