Jövőre a fogyatékosok jogaiért küzd milliárdokért a média

A kétszáz médiavállalkozás felületein hirdető Médiaunió jövőre a fogyatékkal élők integrálásának fontosságáról készít majd kampányokat. A cél, hogy 6 milliárd forintnyi társadalmi reklámmál szórják meg az emberek tudatát.

158 témából választotta ki a Médiaunió Alapítvány Kuratóriuma a 2010-es év társadalmi célú mega-kampányának témáját. A Schmidt Mária, Hankiss Elemér, Novák Péter, Rudolf Péter és Somody Imre alkotta kuratórium által választott téma továbbra is az egyéni felelősségvállalást hangsúlyozza, azonban ezúttal a fogyatékkal élők integrálásának középpontba állításával.

A Médiaunió hamarosan kapcsolatba lép a témában érintett szervezetekkel a kampány szakmai tartalmának kidolgozása érdekében, ezt követően pedig pályázatot hirdet a kampány kreatív munkáinak elkészítésére és a PR feladatok elvégzésére. Az ügynökségek díjazás nélkül vállalkozhatnak a feladatra.

A Médiaunió első, 2009-ben zajló, „Rajtad is múlik az egészséged megőrzése! Nincs de!” szlogennel futó társadalmi célú kampánya még zajlik, de már most keresik azokat a médiákat, amelyek a jövő évi kampányban részt vesznek majd.

Akár 6 milliárd is érhet

Húsz meghatározó médiavállalkozás kétszáz médiafelülete, vagyis kétszáz televízió, rádió, nyomtatott lap és internetes újság csatlakozott a 2008 májusában megalakult Médiaunió elnevezésű mozgalomhoz, amely évente egy-egy fontos társadalmi problémára próbálja felhívni a figyelmet a pr és a marketing eszközeivel. Az ötletgazda, Geszti Péter szerint a mozgalomhoz csatlakozott tévék, lapok és rádiók együttesen akkora médiaerőt képviselnek, amivel már "mérhető tudatformálást" lehet végezni. Geszti egyébként az Egyesült Államokban már több évtizede létező Ad Council (Reklámtanács) működését próbálta a magyar viszonyokra igazítani. Az Amerikában évente több mint egymilliárd dollár értékű reklámfelületen társadalmi célú üzeneteket eljuttató Ad Council és a magyar Médiaunió működése közti legfontosabb különbség, hogy amíg az amerikai mozgalom több fontos problémára próbálja felhívni a figyelmet akár több éven át, addig a magyar évente egyetlen fontos kérdésre koncentrál.

A Médiaunió alapító tagjai az RTL Klub, a Tv2, a Magyar Televízió, az MTV Networks, a Sláger Rádió, az ESMA, az Origo, az Index, a Port.hu, a Metro, az Axel Springer, a Heti Válasz, a Népszabadság, a Pannon Lapok Társasága, az Est Csoport, a Hamu és Gyémánt kiadó, azt ARC Kft, az Europlakát, a Helyi Rádiók Országos Egyesülete és a Campus Média. A Ringier, Danubius, a Gazdasági Rádió, a POS Hungary és a Klub Rádió pártoló tagként csatlakozott az alapítók köréhez.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25