Csendet csinál az NHH a 88,1 megahertzen

A Fővárosi Bíróság jogerős döntése értelmében az NHH mégis rosszul döntött, amikor bezáratta a Rise FM adóját a Citadellán. Most a két cég csatározásában időlegesen a Rise FM áll nyerésre, Rónai Egon rádiója pedig kalózadóvá vált.

Újabb fordulat következett be a Rise FM és a Pont FM harcában. Az azonos fővárosi frekvencián hosszú ideig párhuzamosan sugárzó adók közül először a Rise FM állt vesztésre: a Nemzeti Hírközlési Hatóság döntésével kalózadóvá minősítette, majd másodszori próbálkozásra már a rendőrség segítségével hallgattatták el a Citadellán álló adótornyot.

A két rádió közti háború oka, hogy mindkettő törvényesen magáénak vallja a 88,1 megahertzes frekvenciatartományt. A Rise FM még tavasszal megvette a budapesti 88,1 megahertzen sugárzási engedéllyel rendelkező Rádió Infórum Kft.-t a Rónai Egonhoz köthető Egopress Kft.-től, azóta azonban a cég elállna a szerződéstől, mert véleményük szerint Rónai Egon eltitkolta, hogy a megvásárolt cégnek több tízmilliós tartozásai van.

Bíróságra ment hát a két cég, a Rise FM persze nem akar végleg lemondani a frekvenciáról, csak az eladási árat akarja csökkenteni, de a lényeg nem is ez: a bíróság jogerős döntéséig véleményük szerint a frekvencia náluk kell maradjon, úgymond felelős őrzésre.

Rónai Egon viszont másképp gondolta ezt, és a Cégbíróságon visszaíratta magát ügyvezető igazgatónak, majd kérte az antenna áthelyezésének engedélyezését az NHH-tól. Az NHH az engedélyt meg is adta, majd a régi antennát, vagyis a Rise FM berendezését leszereltette karhatalmi eszközökkel.

A Fővárosi Bíróság most kimondott ítélete alapján azonban a Rise FM jogszerűen birtokolja a két cég pereskedésének lezárultáig a frekvenciát, és az NHH jogszerűtlenül állítatta le az antennát. Ezért a Rise FM most visszatérne a fővárosba, és ezentúl a Pont FM minősül kalózrádiónak. Jelenleg a Pont FM még sugároz a Száva utcai telephelyéről, vagyis megint egyszerre, egymáson, egymást zavarva szól a két rádió Budapesten. A különbség annyit, hogy míg augusztusban a rock és a house mérkőzött egymással, addig most már a Pont FM is elektronikus tánczenét játszik, vagyis a hallgatók kevésbé fogják bántónak érezni a két adó közös mixét.

A Rise FM szerint a Pont FM adóberendezésének lepecsételése és a kalózadás megszüntetése egyébként most is az NHH feladata. A Nemzeti Hírközlési Hatóság azonban máshogy gondolja, a hatóság álláspontja szerint ugyanis a Rise FM-et a bíróság nem jogosította fel arra, hogy újból kezdje sugározni adását a Citadelláról. Először kipostáznák az engedély visszavonásáról szóló határoztatot a Pont FM-nek, utána az ügymenetet betartva elhallgattatnák a Száva utcai adót. És azután esetleg el lehetne dönteni, hogy a Rise FM újból megszólalhat-e.

A Rise FM jogi képviselője szerint azonban a bíróság az NHH döntése előtti állapotot állította vissza, vagyis ők sugározhatnak.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25