40 milliárd tűnik el a magyar reklámpiacról

A Magyar Reklámszövetség elnöke szerint akár 20 százalékkal is kevesebbet költenek idén reklámokra a hirdetők, a visszaesés jobban érinti azokat a médiákat, amelyeknek a válság előtt is rosszabbul ment. A nyomtatott sajtó például nagy bajban van.

Akár 20 százalékkal is csökkenhet az idén a magyar reklámszakma forgalma az elmúlt évi 200 milliárd forinthoz képest, mondta a Magyar Reklámszövetség elnöke Egerben, a XVII. reklámkonferencián.

A megrendelések visszaesése leginkább azokat a reklámügynökségeket érinti, amelyek a válság által leginkább sújtott partnerekkel dolgoznak, például autógyártókkal, vagy pénzügyi szolgáltatókkal, jelentette ki Nagy Bálint. A média területén elsősorban a már korábban leszállóágba került, nyomtatott sajtónál csökkentek leginkább a bevételek, miközben az internet még növelni is tudta forgalmát, tette hozzá.

Nagy Bálint szerint a következő 3-5 évben új módszereket, új technikákat kell találnia a szakmának, de a következő időszakban már nem lehet olyan mértékű bevételekkel számolni, mint a megelőző esztendőkben.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25