Süveges Gergő vezeti az MTV új reggeli műsorát

Index, MTI
2009.09.27. 18:03
A műsorvezető a Napkeltében is feltűnt, de a Magyar Televízió alkalmazásában áll, ezért esett rá a választás. A díszletek már felépültek, a főcímet még készítik. A köztévé reméli, hogy a Napkelte lassan három éves bojkottja után az ellenzéki párt politikusai elfogadják majd a meghívást az új műsorba.

Elkészült a Ma reggel című műsor első adástükre, vagyis a műsor menetét tartalmazó vázlat, hétfőn indulhat a legfontosabb közéleti témákat feldolgozó új reggeli műsorfolyam az m1-es és az m2-n. A Ma reggel a Nap-kelte helyett jelentkezik.

A köztévé pénteken sugározta utoljára a Nap-kelte című produkciót, aznap, amikor felmondta a szerződést a magazinműsort készítő társasággal. Szombaton a Napkelte még elkészítette műsorát, de az már nem került adásba, csak a műsor honlapján látható.

Az MTV közleménye szerint az új reggeli műsort a Napkeltében is feltűnő Süveges Gergő vezeti majd a következő napokban. Ő jelentkezik be elsőként hétfőn fél hét után tíz perccel a korábbi reggeli adásfolyam helyébe lépő produkcióban, és úgy tűnik, több napig, minden reggel ő lesz majd a műsorvezető.

Az új műsor az MTV óbudai gyártóbázisán, az 1-es stúdióban, belső gyártásban készül. Az elmúlt három napban elkészült a díszlet, a főcímet vasárnap este véglegesítik.

A műsor a korábbi reggeli adásfolyamot is felügyelő közéleti főszerkesztőség égisze alatt készül, a stábban azonban helyet kaptak az MTV hír- és a szórakoztató főszerkesztőségének belsős munkatársai is. Az MTV számított a Nap-kelte korábbi felelős szerkesztőjére, de Lakat T. Károly távolmaradása miatt a Ma Reggel megbízott felelős szerkesztője Horváth Szilárd, aki az Orbán-kormány alatt a Hét és a Híradó főszereksztője is volt.

A közéleti főszerkesztőséget vezető, a Nap-keltét is korábban felügyelő Dobos Menyhért és a megbízott felelős szerkesztő szerint a műsorban napról-napra a legfontosabb közéleti témákat dolgozzák fel rövidebb interjúkkal. Igyekeznek ugyanakkor jobban támaszkodni az MTV archívumára is, hétfőn például megidézik a pénteken elhunyt Bujtor István emlékét. Terveik szerint riportok is színesítik majd a műsort, amely 8 óra után a korábbinál több kulturális témát jár körül.

Visszatérhet a Fidesz

A közlemény szerint a céljuk az, hogy tényszerű, sokoldalú, pártatlan és kiegyensúlyozott legyen az új reggeli adásfolyam. Bíznak abban, hogy a képernyős vitákban a kormány- és az ellenzéki oldal képviselői egyaránt részt vesznek, mert közösségi érdek, hogy az MTV teret adjon a társadalmi párbeszédnek.

A Napkeltét 2006 óta bojkottálja a Fidesz, Semjén Zsolt, a KDNP elnöke a Fidesz 2006. október 10-i Kossuth téri nagygyűlésén jelentette be, hogy a Fidesz és a KDNP nem vesz részt a műsorban, mert szerinte olyan mélységbe jutott a tévé, amelyhez már nem tudnak asszisztálni.

A közszolgálati televízió most azt reméli, hogy az új saját gyártású műsorba ellátogatnak majd a fideszes politikusok is.

Havasi Bertalan, a Fidesz sajtófőnöke pénteken az MTI kérdésére azt közölte, a hétvégén dönti el a Fidesz, hogy ha meghívást kapnak, szerepelnek-e majd hétfőtől az MTV új reggeli műsorában. Az MTV által közzétett adástükör szerint egyébként a Fidesz politikusait egyetlen témához sem hívták be az új műsorba.