Marad a Ma reggel, nem jön a Napkelte

Az MTV szerint a kuratórium nem szólhat bele a műsorszerkezet összeállításába, azért sem veszik vissza a Napkeltét. Süveges Gergő mellé nemsokára Jegyes-Tóth Kriszta érkezik a Ma reggelbe.

Hiába szavazta meg a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának elnöksége, hogy a Napkeltével kötött szerződés felbontása jogszerűtlen, mivel ki kellett volna előzetesen kérnie az MTV vezetésének a kuratórium véleményét, és hiába szólították fel az MTV-t hogy állítsa vissza az eredeti állapotot, vagyis tegye vissza a képernyőre a Napkeltét, a köztelevízió vezetése erre nem hajlandó.

„A testületnek nem volt és nincs hatásköre arra, hogy szerződések érvényességéről és a közmédium műsorstruktúrájának meghatározásáról döntsön, különös tekintettel arra, hogy a médiatörvény kifejezetten megtiltja a tulajdonosi testület számára a műsorszerkezet meghatározását” – áll az MTV témában kiadott sajtóközleményében.

Eközben Lakat T Károly, a Napkelte felelős szerkesztője személyesen is jelezte, hogy nem kíván részt venni az új műsor készítésében, ami azért különös, mert közel egy éve az MTV fizetett belső munkatársa.

Süveges Gergő mellett új műsorvezető tűnik fel hamarosan a Ma reggelben: Jegyes-Tóth Kriszta, a Napkelte és a Híradó műsorvezetője már a héten vezetheti a reggeli műsort.

A Magyar Televízió múlt pénteken bontotta fel a Napkelte jövő év végéig szóló szerződését. Az MTV-kuratórium elnöke már aznap azt nyilatkozta, a döntés beláthatatlan következményekkel jár, és ezeket Medveczky Balázsnak, a közszolgálati tévé ügyvezető alelnökének kell viselnie.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58