Gál
10 °C
21 °C
Index - In English In English Eng

Ma reggel is a Ma Reggellel startolt az MTV

2009.09.29. 09:17 Módosítva: 2009.09.29. 09:32
Az MTV Közalapítvány Kuratóriuma hétfőn érvényesnek szavazta meg a Napkelte szerződését, de a köztévé ma is a belső gyártású műsorral nyitott.

Kedden reggel a Magyar Televízió újra a belső gyártású műsorával, a Ma Reggellel jelentkezett, annak ellenére, hogy a közszolgálati televízió kuratóriuma hétfőn úgy döntött, érvényesnek tekinti a Napkelte szerződését.

A Magyar Televízió Közalapítvány Kuratóriumának elnöke a
Független Hírügynökségnek azt mondta: jogszabályba ütközik az
az eljárás, ahogy Medveczky Balázs alelnök felmondta a Nap-kelte
szerződését. Czeglédi László hozzátette, hogy a dokumentum a
kuratórium jóváhagyásával jött létre, így a kuratórium nélkül a
szerződést egyoldalúan nem mondhatja fel az elnökség. Ennek ellenére
kedden reggel nem a Nap-kelte című műsor, hanem a köztévé saját műsora, a Ma Reggel jelentkezett.

Gyárfás Tamás hétfő este azt mondta a Független Hírügynökségnek, üdvözöli a kuratórium döntését, hogy érvényesnek tekintik a Nap-kelte szerződését. A producer elmondta, ha újra a Nap-kelte kerül reggelente a köztévé képernyőjére, és az ügy lezárul, akkor a kimaradt három adásnapért (szombat-vasárnap-hétfő) nem kérnek kártérítést, folytatják a munkát.