Már több a brit reklám az interneten, mint a tévében

Nagy-Britannia az első nagy ipari gazdaság, ahol az internetes reklámra fordított kiadások már meghaladják a tévéhirdetésekre költött összeget.

A PricewaterhouseCoopers könyvvizsgáló cég és az Internet Advertising Bureau (IAB) nevű piackutató csoport szerdán ismertetett közös felmérése szerint a júniussal zárult félévben a brit vállalatok 1,75 milliárd fontot (540 milliárd forintot) fizettek a világhálón elhelyezett reklámokért; ez 4,6 százalékos emelkedés az előző év azonos időszakához képest.

A vizsgált hat hónapban az internetes hirdetésekre fordított összegek a brit vállalati szektor teljes reklámköltségeinek 23,5 százalékát tették ki, a tévéhirdetési ráfordítások piaci részaránya ugyanekkor 21,9 százalék volt.

A televíziós reklámokra költött összeg az idei év első felében hozzávetőleg 1,6 milliárd font volt, 17 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.

A teljes hirdetési ráfordítás 16,6 százalékkal zuhant a recesszió hatására.

Nagy-Britanniában egészen tavalyig a televízió volt az első számú reklámmédium, de ez a szerdai kimutatás szerint az idén átfordult a világháló javára. Az internet már 2006-ban megelőzte az írott sajtót a brit reklámpiaci kiadásokat tekintve.

Az IAB vezérigazgatója, Guy Phillipson a szerdai Financial Timesnak azt mondta: az interneten hirdető cégek pontosabban fel tudják mérni, hogy hányan láttak egy adott reklámot, és közülük hányan vásároltak is.

Phillipson szerint az internet reklámpiaci részesedése néhány éven belül 30 százalékra emelkedhet Nagy-Britanniában; ezt az arányt korábban egyetlen médium sem érte el.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58