Közszolgálatra állítanák vissza a BBC-t

2009.11.03. 11:26
A brit konzervatívok által végzett vizsgálat hatására felmerült a BBC előfizetési díj eltörlése. A 2010-ben várhatóan kormányalakító párt közszolgálati műsorokba forgatná a pénzt.

Alapjaiban megváltoztathatja a BBC költségvetését a volt BBC vezető Greg Dyke, jelenleg a Konzervatív Párt médiavizsgáló bizottságának igazgatója, és Elisabeth Murdoch, a Shine elnökének jelentése. Az előfizetési díj helyett a finanszírozás állami adományból vagy közterhekből származna, írja a Variety.

Dyke, akinek 2004-ben az iraki háború közvetítése miatt keletkezett botrány után kellett lemondania a BBC-nél, többször is kritizálta az előfizetési díjat, azzal is indokolva véleményét, hogy a weben is terjeszkedő cég online tévézése miatt egyre nehezebben lehet azt adminisztrálni.

Mindkét politikai oldalról a BBC webes terjeszkedését szeretnék csökkenteni.

Ezzel egyidejűleg a BBC hétfőn bejelentette, hogy ismét új honlapot indít Democracy Live címmel, melyen keresztül on-line parlamenti közvetítést rendelhetnek a nézők. A program, mely állítólag 1 millió fontba kerül, Sue Inglish, a BBC politikai programfelelőse szerint "első kézből nyújtana felvilágosítást a honatyák munkájáról, így képviselve a demokratikus intézményeket Nagy-Britanniában".