Vazul
10 °C
25 °C

Budapesten támadhat fel a Sláger Rádió

Index, MTI
2009.12.09. 13:33
Az utolsó szabad fővárosi frekvenciára egy évig azért nem lehetett pályázni, mert a digitális rádiózásban bízott az állam. Most a Katolikus Rádió és a Sláger szállhat ringbe.

Megpályáztatja az utolsó szabad fővárosi rádiófrekvenciát az Országos Rádió és Televízió Testület. A már működő, de vételi lehetőségeiket javítani kívánó adók is versenybe szállhatnak a 92,9 MHz-es hullámsávért. Tavaly december közepén - még a 2008 végéig tartó frekvenciamoratórium lejárta előtt - határozott arról a médiahatóság, úgy pályáztatja meg a hullámsávtartományt, hogy versenybe szállhasson a Magyar Katolikus Rádió is. A műsorszolgáltató kérését méltányolva úgy döntöttek, vételi minőségjavítás érdekében is lehessen indulni.

Az utolsó szabad fővárosi frekvenciát korábban, műsorszolgáltatási jogosultságának lejártáig, a Rádió Deejay használta. Tavalyelőtt nyáron tizenegyen pályáztak erre a sávra, de hármójuk anyagát szeptemberben érvénytelennek minősítette a médiahatóság.

Az utolsó körbe jutott két pályázó közül tavaly februárban nem tudott választani az ORTT, amely így eredménytelennek nyilvánította a versenyt. Ezután a digitális átállásról szóló törvény módosítása miatt 2008-ra frekvenciamoratóriumot rendelt el.

Az utolsó esély

Az Index információi szerint erre a frekvenciára számítva maradt mégis Magyarországon az Emmis, a Sláger Rádió tulajdonosa. Az Emmis minden lobbierejét megmozgatja, hogy az amerikai kormányzaton keresztül nyomást fejtsen ki a magyarra azért, hogy a céget kárpótolják az elvesztett országos frekvenciáért. Ennek egyik lépése az is, hogy az amerikai képviselőház közleményben ítéle el az Országos Rádió és Televízió Testület döntését.

Egyelőre nincs információnk arról, hogy a Danubius Rádió tulajdonosa, a Mezzanine befektetési alap is indulni akarna a szabad frekvenciára kiírt pályázaton.

Indulni akar viszont a balatoni Rise Fm, amely idén már egyszer szólt Budapesten, a Pont Fm frekvenciáján, azonban elszámolási viták miatt, rendőrségi antennafoglalások után mégis vissza kényszerült vonulni.