Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMEltüntetik a Szempontot az MTV-ből
Most már biztos, hogy megszűnik a Szempont című közéleti műsor az MTV-n, pedig az elmúlt hetekben úgy tűnt, mégis megmaradhat a közszolgálati csatorna egyik legnézettebb programja. „A Magyar Televízió költségvetésének csökkentése drasztikus változásokat okoz a műsorrendben is. Az MTV vezetése olyan optimális megoldást keresett a 2010-es műsorszerkezet kialakításakor, amellyel továbbra is a nézőket szolgálja, úgy, hogy közben megőrzi gazdasági stabilitását. Kényszerű, hogy a Szempont című műsor egyelőre nem folytatódik” – erősítette meg értésüléseinket hivatalosan is a Magyar Televízió.
Az Index információi szerint a műsor képernyőn tartását támogatta Bednárik Imre hírigazgató, az MTV cégvezetője is, de Medveczky Balázs ügyvezető alelnök ragaszkodott a döntéshez. Annak ellenére, hogy a Szempont mind a teljes lakosság körében, mind a reklámozóknak fontos 18-49 év közötti korosztályban a csatorna átlaga felett teljesített. (A múlt héten például a 18-49 éves korosztályban az m1 átlagos közönségaránya mindössze 3,1 százalék volt, ezzel szemben a Szempont 4,2 százalékot teljesített. Ennél jobban általában csak a Híradó szokott szerepelni a heti nézettségi ranglistán.)
A Szempont megszűnése beleillik abba a forgatókönyvbe, amely az MTV-ből szivárgott ki, és amely szerint a közszolgálati televízió vezetése minél látványosabban akarja demonstrálni, hogy milyen hatása van a közel tízmilliárd forintos céltámogatás elvonásának.
A döntés ugyanakkor nem magyarázható a költségcsökkentéssel, hiszen a Szempont belső gyártásban készül, a díszletek már készen vannak, a stáb mindössze egy kis irodában dolgozik, a felszerelést és a kamerákat a hírszerkesztőségtől kapják, és egyébként is, a műsor megszűnése után sem bocsátanak el senkit, minden munkatárs tovább dolgozik, a Híradón, az Estén vagy éppen a Szólás szabadságán. Vagyis az egyetlen megspórolható költség a havi párszázezer forintra rúgó benzinpénz és az egyéb forgatási költség, például a vidéki riportok szállásdíja.
A Szempont hivatalosan nem szűnik meg, csak szünetel, de nem valószínű, hogy a választásokig visszatér a képernyőre. M . Kiss Csaba a Magyar Televíziónál marad, a Kékfényt vezeti továbbra is.