Alajos, Leila
20 °C
36 °C

A Danubius-pert elnapolták

2009.12.17. 08:46 Módosítva: 2009.12.17. 08:46
Csütörtökön kezdődött a Fővárosi Bíróságon (FB) az a per, amelyekben a két országos kereskedelmi rádiós koncesszió birtokosa támadja a médiahatóság eljárását. Az ORTT idén ősszel másoknak ítélték a két frekvenciát. A Danubiusét kiterjesztett kereset miatt januárra napolták el.

A júliusban kiírt pályázaton nem a Sláger és a Danubius szerepelt a legjobban, így a Sláger által használt frekvenciát a Neo FM koncepciójával pályázó FM1 konzorcium, a Danubius hullámsávjának használati jogát az Advenio Zrt. által működtetett Class FM nyerte el a következő hét évre.

A vesztesek keresetének tartalmáról mindeddig nem kerültek nyilvánosságra részletek. Az FB honlapján olvasható tájékoztatásból az tudható meg: a Sláger Rádió Zrt. és a Danubius Rádió Zrt. is a pályázati kiírás szabályainak megsértését kéri megállapítani.

A Danubius húszperces első tárgyalása végén a Fővárosi Bíróság  január 5-ére tűzte ki a per következő fordulóját, amit az egykori rádió tulajdonosa indított a médiahatóság ellen.

A cég a közelmúltban kiterjesztette keresetét, ami - mint Vörös Orsolya, a hullámsáv odaítéléséről határozó Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) jogi képviselője a tárgyaláson mondta - "teljesen új helyzetet teremtett". Mint közölte, alperesként nem kaptak elegendő időt az új irat tanulmányozására. Szintén az idő szűkösségére hivatkozva élt hasonló indítvánnyal a másodrendű alperes, a hullámsávot hét évre elnyerő Advenio Zrt. jogi képviselője.

A frekvenciadöntés módja miatt mondott le tisztségéről Majtényi László, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöke, aki szerint érvénytelennek kellett volna nyilvánítani a két, később nyertes pályázatot, a két korábbi nyertes pedig - amelyek 12 év után kényszerültek távozni az éterből -  bírósághoz fordultak.