A szlovákok nem engedtek adásba egy magyar vitát

2010.01.21. 11:03
A Szlovák Televízió vezetése nem engedte adásba a magyar szerkesztőség vitaműsorát, amiben négyen beszélgettek aktuális ügyekről.

A közszolgálati Szlovák Televízió (STV) vezetése egy nappal a sugárzás előtt leállította a magyar szerkesztőség Terítéken című vitaműsorának sugárzását, mert kiegyensúlyozatlannak találta. A műsornak szerdán késő este kellett volna adásba kerülnie, de helyette egy korábbi ismétlését láthatták a nézők - írja az Új Szó című szlovákiai magyar napilap.

"A vita nem volt kiegyensúlyozott, csak az egyik oldal álláspontja hangzott el" - mondta a lapnak Peter Susko, az STV szóvivője. Roman Lipták, a televízió programigazgatója a felvett anyag átdolgozását kérte a nemzetiségi szerkesztőségtől. Debnár Klára, a szerkesztőség vezetője bízik abban, hogy az STV vezetősége megváltoztatja véleményét. Sidó H. Zoltán, az Új Szó főszerkesztő-helyettese szerint a négy résztvevő közül senki sem dicsérte a kormányt, de éles kirohanások sem hangzottak el.

Az STV-t nemegyszer vádolták már azzal, hogy elfogult politikai vitaműsorokat készít, nagyobb teret ad a kormánypártoknak, mint az ellenzéknek. Az 5 perc múlva 12 című műsorban szerepelt már egyedül Robert Fico miniszterelnök, de Ján Slota, az SNS elnöke is.

A televízió vezetése ősszel megakadályozta a Riporterek című műsor egyik adásának sugárzását, amely a Vera Tomanová népjóléti miniszter támogatásával létrejött szociális vállalatokkal kapcsolatos problémákat taglalta. A műsort egy későbbi időpontban végül leadták, miután a tévétanács nem talált benne kivetnivalót. A műsor szerkesztőjével, Martina Kubániovával az STV idén nem hosszabbított szerződést.

A Sme című liberális napilap úgy tudja: a műsort azért nem engedték a képernyőre, mert a vitában inkább a Magyar Koalíció Pártjának, semmint a Híd pártnak a nézetei kaptak teret.