Árpád
-2 °C
4 °C

Kaszálnak a középkorú forgatókönyvírók

2010.01.26. 13:50
17 stúdió, tévéadó és ügynökség hetvenmillió dollárja bánja, hogy nem alkalmazták a negyven év feletti írókat.

165 negyvenéves vagy annál idősebb forgatókönyvíró fogott össze még tavaly Hollywoodban, és közösen perelték be az őket korábban előszerezettel foglalkoztató tévéadókat és stúdiókat, illetve saját ügynökségeiket azzal az indokkal, hogy mióta betöltötték a negyvenet, a stúdiók és a tévéadók nem foglalkoztatják őket, az ügynökségek pedig nem látják el megfelelően a képviseletüket.

A stúdiók és tévék (ABC, CBS, FOX, NBC, The WB, UPN, Columbia TriStar Television, Inc., DW SKG TV LLC, Universal Media Studios, Regency Television, Spelling Television, The Carsey-Werner Company LLC, Touchstone Television, Twentieth Century Fox Television, and Warner Bros. Television), valamint az írókat képviselő ügynökségek jobbnak látták, ha nem vágnak bele egy kétes kimenetelű bírósági tárgyalásba, és inkább peren kívül egyeztek meg az írókkal.

A hetvenmilliós összeg sorsa egyelőre ismeretlen, nem tudni, milyen elvek mentén osztják majd azt szét az írók között, de azt máris bejelentették, hogy 2,.5 millió dollárból létrehoznak egy nyugdíjalapot, ami a valóban időskorú írók támogatását tűzte ki célul.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?