Tévések is beleszólhatnak a rádió ügyeibe

Index, MTI
2010.04.02. 10:44
Kisorsolták a két köztévét és a közrádiót felügyelő kuratóriumokban résztvevő civilszervezeteket. A lapkiadók az MTV, a tévés gyártásvezetők érdekvédelmi szervezete a Magyar Rádió, a harcművészek a Duna Televízió kuratóriumában kapnak munkát.

Az Országos Rádió és Televízió testület csütörtökön kisorsolta, mely civil szervezetek delegálhatnak a következő egy évre tagot a három közszolgálati médium kuratóriumába. A Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumába többek közt a Szerb Országos Önkormányzat, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, a Nácizmus Üldözötteinek Országos Egyesülete és a sorsolás szeszélye miatt a Magyar Televízió Gyártásvezetői Egyesület is delegálhat tagot. Ugyanide küldhet kurátort a Reumaklub Egyesület és a Magyar Sakk Szövetség.

A Magyar Televízió társadalmi felügyeletében az Országos Horvát Önkormányzat, a Magyar Református Egyház és a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus Magyarországi Orthodox Exarchátus mellett a különös nevű Magyar Információbrókerek Egyesülete kap helyet. Itt tevékenykedhet egy éven át a Magyar Lapkiadók Egyesülete és a Hallássérültek Rehabilitációjáért Küzdők Egyesülete.

A Duna Televíziót felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriumi tagságában vehet részt más szervezetek mellett a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata, a Magyar Katolikus Egyház, az Evangéliumi Pünkösdi Közösség és a Bujutsu-Kai Távol-Keleti Harcművészetek Egyesülete is.

A társadalmi szervezetek küldötteinek megbízatása egy évre szól, a tagság a sorsolás időpontjától érvényes és a következő év március 31-én jár le. Tiszteletdíj a delegált tagokat nem illeti meg, rájuk is vonatkoznak ugyanakkor az összeférhetetlenségi szabályok.

Az 1997 óta érvényben lévő médiatörvényben fontos szerep jut a civilszervezeteknek és az egyházaknak a közmédiák felügyeletében, a napi ügyekbe ugyan nem szólhatnak bele, de például szavaznak az elnökválasztáson, vagy az éves beszámoló elfogadásakor. Többször kiderült már, hogy a jelentkező egyesületek nagy része politikai pártok irányítása alatt áll. A Magyar Televízió elnökválasztását például többször megakadályozta a civilszervezetekkel kiegészült nagykuratórium.