Tamás
-7 °C
8 °C

Felszámolnák a Népszavát

2010.06.03. 19:17
Több mint 20 millió forintos tartozás miatt kezdeményezett felszámolási eljárást a Népszava Lapkiadó Kft. ellen a Magyar Közlönykiadó.

A Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó csütörtökön eljuttatott közleményében kifejti: társaságuk 2009. március 1-én kötött vállalkozási szerződést a Népszava Lapkiadó Kft.-vel a Népszava című országos napilap nyomdai munkálatainak elvégzésére.

A vállalkozási szerződést a felek 2010. március 31.-én közös megegyezéssel megszüntették, azzal a külön megállapodással, hogy a Magyar Közlönykiadó eltekint a felmondási időtől, mivel a Népszava Lapkiadó Kft. vállalta, hogy a mintegy 65 millió forintosos díjtartozását 15 napon belül megfizeti - mutat rá a kiadó.

Kiemelik: a Népszava Lapkiadó Kft. ennek ellenére továbbra sem egyenlítette ki a kifizetetlen 31 darab számla ellenértékét, vagyis 22 millió 600 ezer forintot.

A Magyar Közlönykiadó szerint a felszámolási eljárás kezdeményezésére végül azért vált elkerülhetetlenné, mert a a Népszava című országos napilap nyomdai munkáinak ellenértékével kapcsolatos sokadik határidő módosítás, illetve felszólítás sem vezetett eredményre.