Kázmér
-1 °C
16 °C

Végiggyalogoltunk a vörös szőnyegen

2010.06.08. 09:22 Módosítva: 2010.06.08. 12:51
Ha a filmeknek lehet évente öt-hat rangos seregszemléjük, a tévések is megérdemelnek legalább egy olyat, amin megmutathatják magukat. Az idén ötvenéves Festival de Télévision de Monte-Carlo, azaz a monte-carlói tévéfesztivál pont ilyen alkalom. Most az Index is eljutott a miniállamban rendezett eseményre, ahol az uralkodó tévéfüggő, és imád a Lost szereplőivel fotózkodni.

Elárulok egy titkot: amíg a puccos események kezdetére várnak egy-egy gála szervezői, a vörös szőnyeget folpackkal vonják be. Ezt onnan tudom, hogy pár napja végiglépdeltem a hírességeknek kiterített textilen (egyébként süppedős, puha cucc, tűsarkúban rémálom lehet) Monacóban, az 50. televíziós fesztivál megnyitója előtti órákban. Nem azért, mert vannak ilyen titkos vágyaim, hanem mert csak így lehetett megközelíteni az akkreditációs pultot, ahol a tudósítók legfontosabb munkaeszközét, a belépésre feljogosító igazolványt megkaptam. Enélkül az eseménynek helyet adó Grimaldi Fórum környékére sem lehet kerülni.

1961 óta rendezik meg a televíziós műsorok mini-Cannes-ját, éspedig azért, mert Rainier monacói herceg igen nagy barátja volt az audiovizuális művészeteknek, de a filmeket elcsaklizta előle Cannes. Maradt a kistestvér, a tévé, és a hagyományt a jelenlegi uralkodó, Albert is folytatta. Az évek során azért sikerült Sophia Lorentől Alain Delonon át kismillió filmes celebet elcsábítani a rendezvényre, a sajtós pakkban kapott, gyönyörű kiállítású fotóalbum tanúsága szerint volt év, amikor Fred Astaire is fellépett a gálaműsorban, Demis Roussos meg visszatérő vendégként bazsevált a hercegségben összegyűlt celebeknek.

A fesztivál négy napon át tart, vannak versenyfilmek és versenykategóriák, mint Cannes-ban, és be lehet mutatni a műsorokat versenyen kívül is, sőt még díjat is osztanak, az Aranynimfát, ami egy helyi szobrászművész egyik köztéri alkotásának aranyból készült vagy inkább aranyozott mása. Ebből a díjból nem mellesleg jutott nekünk, magyaroknak is: Deák Krisztina 2003-ban a Jadviga párnájáért kapta a legjobb tévéfilmek mezőnyében. Deák az idei tévéfilmes zsűri tagja, de nem ő az egyetlen magyar résztvevője a fesztiválnak: a Duna Tv az Állomás című sitcommal, a Magyar Televízió a Tréfa című filmmel indult a versenyben.

Az első nap egy eseményről, Barry Levinson Dr. Jack Kevorkianról, az aktív eutanázia Doktor Halálnak is nevezett élharcosáról készített tévéfilmjéről szólt. A díszbemutatón részt vett a rendező és a film egyik szereplője, Brenda Vaccaro, no meg az ilyenkor elvárható celebsereg, akik között idén annyira nagy tévés arc azért nem kapott helyet, Ice-T vagy Scott Wolf neve nem sok embernek dobogtatja meg a szívét. A második-negyedik napokon a versenyprogram bemutatói folynak, és a sajtó képviselői ekkor találkozhatnak a színészekkel, producerekkel, rendezőkkel, akik békésen tűrik a folyamatos és egész nap tartó kérdezősködést. Nem hülyéskedek, Callum Keith Rennie megmutatta a menetrendjét: az első interjút 11-kor adta, velem délután ötkor végzett, úgy, hogy egy beszélgetésre átlagosan 15 percet szánnak a sajtósok.

Hatalmas, olajozottan és jól működő gépezet a fesztivál, ötpercesnél nagyobb csúszás nincs (de ki merné leállítani a többszörös Oscar-díjas Barry Levinsont, ha éppen lelkesen magyaráz egy újságírónak?), az embert nem hagyják csak úgy csellengeni, nekem például a keddi és szerdai napom reggel 9-től délután 3-ig szigorúan be van táblázva, egy-egy kávészünet fér csak a programba. Apropó, program: a versenyfilmeket és néhány versenyen kívül induló alkotást egy videókönyvtárban bármi megtekintheti, illetve csak elméletileg, mert a Tréfa helyett egy német film, a Fél életek jött be nekem, pedig istenbizony kíváncsi lettem volna az egyik magyar indulóra.

A rendezők és a résztvevők maximálisan kiszolgálják a sajtót, Nina Dobrev színésznő (The Vampire Diaries) legalább 15 percen át pózolt úgy, ahogy a falkányi fotós parancsolta neki egymást túlüvöltve, és a mosoly egy perce nem tűnt el az arcáról. Nincs kérdés, amire a millió helyi segítő ne tudna válaszolni, minden nap megjelentetnek egy negyvenoldalas, színes műsorújságot, a színészekről készült tévéfelvételeket és képeket azonnal le lehet tölteni egy dedikált szerverről, a sajtószobában pedig 14 iMac szolgálja ki a sajtósokat, kár, hogy francia billentyűzettel, aminél hülyébb kiosztásút még nem láttam. A rendezvény nyomdaköltségéből otthon három Media Hungaryt és azok ellenfesztiváljait is meg lehetne rendezni.

Hozzám hasonlóan megilletődött újoncokkal és unott arcú veterán újságírókkal is találkoztam, az amerikai és brit kollégákat Barry Levinson keresztnéven és öleléssel köszöntötte (Callum Keith Rennie viszont el akarta kérni a Battlestar Galacticá-s pólómat, de nagy volt rá), úgy látszik hiába ezerszer nagyobb az USA nálunk, a belterjesség ugyanúgy jellemző az ottani celebvilág és sajtó szimbiózisára, mint itthon. Olyan kollégát viszont az első két nap alatt nem láttam, aki dettó végiggyalogolt volna a vörös szőnyegen, szóval valahol adtunk a magyar virtusnak is.