Nádori Péter lett az Origó főszerkesztője

2010.06.18. 13:50
A már régóta működő munkamegosztást tette hivatalossá az Origó most, hogy Nádori Péter lett a főszerkesztő, az eddigi főszerkesztőt pedig a társoldalak és szolgáltatások vezetőjévé nevezték ki.

Nádori Péter, az Origó eddigi vezető szerkesztője lett a hírportál főszerkesztője, míg az eddig főszerkesztő, Weyer Balázst az Emasa információi szerint az Origó-csoport főszerkesztőjének nevezték ki Ezzel tulajdonképpen az eddig is működő munkamegosztást tette hivatalossá a cég.

A hivatalos álláspont szerint az Origó portfóliójának bővítése egyre több munkát igényelt, ezért kellett különválasztani a hírportál és a társoldalakt, mobiltartalmakat, vagy éppen a most induló blogszolgáltatást is magában foglaló cégcsoport főszerkesztői feladatait.

Nádori Péter 1998 és 2001 között egyszer már volt az Origó főszerkesztője, mielőtt a HVG Online főszerkesztője lett volna. Nádori indította be 2006-ban a Quart nevű zenei blogot, később portált, amely 2008-ig az Index-szel is együttműködött, majd az Origó társoldala lett. Ekkor lett Nádori Péter az Origó vezető szerkesztője is.