István, Vajk
18 °C
33 °C
Index - In English In English Eng

Évi 70 ezerbe kerülne a blogolás

2010.08.25. 13:21
A sajtó tiltakozik, Philadelphia mégis azt tervezi, hogy évi 300 dolláros regisztrációs díjat vet ki a bloggerekre. Az indoklás szerint az eltitkolt bevételeket adóztatnák meg.

Orwellt és 1984-et emlegetnek a philadelphiai lapok, miután a helyi önkormányzat regisztrációt szeretne bevezeti azok számára, akik blogolással akarnak foglalatoskodni. A város képviselő testülete elé került indítvány nem a terrorizmus fenyegetésére, vagy a hazafias törvényre hivatkozik, egyszerűen ki akarja fehéríteni az internet szürkegazdaságát.

A tervezet szerint évi 300 dolláros, azaz közel 70 ezer forintos regisztrációs díjat kéne fizetnie minden olyan philadelphiai lakosnak, akik blogolásra vetemedne, feltéve, ha azt olyan felületen teszi, amelyen elvileg el lehet helyezni hirdetéseket, és ebből elvileg akár a blogger is részesülhet. Vagyis szinte a rendelkezés hatálya alá esne minden népszerű blogmotoron üzemelő blog.

Ráadásul a bejegyzett philadelphiai bloggereknek ezután nem csak a helyi adókat kéne fizetniük, de mivel tulajdonképpen beismerik, hogy a blogokból bevételük van, állami és szövetségi adókat is kénytelenek lennének kiköhögni. Ez egy, az NBC helyi csatornájának nyilatkozó philadelphiai blogger szerint mindez azért nevetséges, mert a blogger szó tulajdonképpen a munkanélküli elegánsabb szinonímája.

Ráadásul a tervezet ellen tiltakozó jogvédő szervezetek szerint a blogok regisztrációjával sérülhet a szólásszabadság, hiszen a névtelenség védelmet adhat a magányos bloggernek, aki mögött általában nem áll egy befolyásos kiadó vagy szerkesztőség, amely megvédhetné a támadásoktól vagy a nyomásgyakorlástól.

Rendnek kell lennie

Magyarországon nagy botrányt váltott ki a médiaalkotmánynak nevezett, új törvénycsomagban felbukkanó regisztrációs kötelezettség, amely alapján minden blognak be kellett volna jelentkeznie egy erre létesített hivatalnál.

Az új médiaszabályozás tervezetét magyar és nemzetközi szakmai szervezetek is bírálták, aminek hatására a törvénycsomag benyújtója, Rogán Antal visszakozott: ugyan még most alakul a tervezet, de állítólag a blogokra már nem vonatkozik a regisztrációs kötelezettség.