Az eddigi legjobb félév az RTL csoportnál

2010.08.25. 16:43
A válság hamar véget ért a nyugat-európai médiapaicon, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy az RTL-csoport fenállása legjobb félvét zárta. Európa vezető televíziós társaságának adózás előtti eredménye 46 százalékkal, bevétele 7,5 százalékkal nőtt.

Fennállása óta legjobb pénzügyi félévét zárta a német RTL csoport a reklámbevételek növekedésének és a takarékossági programnak köszönhetően: Európa vezető televíziós társaságának adózás előtti eredménye 46 százalékkal, bevétele 7,5 százalékkal nőtt, adó után is többszáz millió eurót tett ki a nyereség a tavalyi veszteséges félévet követően.

Gerhard Zeiler vezérigazgató az adatokat ismertető tájékoztatóján elmondta: a televíziós piac a vártnál gyorsabban talált magára Nyugat-Európában, ami nemcsak a gazdaság élénkülésére vezethető vissza, hanem arra is, hogy a hirdetők ismét kezdik felfedezni a televíziós reklámok értékét. Zeiler arra számít, hogy az idei év egészét is a tavalyinál jobb eredményekkel fogják zárni, és további terjeszkedéssel akarnak erősíteni: Ázsiában és Kelet-Európában.

A szerdai közlés szerint a kamat-, adófizetés és értékcsökkenési leírás előtti eredménye (azaz az EBITA) 537 millió euró volt január-június között, 46 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Az adózott eredmény 308 millió eurót tett ki, míg egy évvel korábban még 62 millió eurós hiány keletkezett a mérlegben. A bevétel 7,5 2,66 milliárd euróra szökött fel.

A luxemburgi székhelyű RTL Group SA 90,5 százalékban a német Bertelsmann csoporthoz tartozik, és 11 európai országban összesen 45 tévécsatornát és 31 rádióállomást működtet.