Szalai Annamária szerint új fejezet kezdődik a médiában

Index, MTI
2010.10.12. 18:00 Módosítva: 2010.10.12. 18:00
Amíg Szalai Annamária, az NMHH és a médiatanács elnöke új fejezetet nyitna a médiában, addig Koltay András jogász, a médiatanács tagja szerint új világ nem jön, hiszen a média a hatóságtól függetlenül is létezik. Szalai átláthatóságot ígér, Koltay pedig azt mondta, hogy a főszabály továbbra is a szabadság lesz a médiában.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és Médiatanácsának  elnöke szerint itt az ideje, hogy új fejezet kezdődjön és a médiahatóság áttekinthetően, kiszámíthatóan működjön. Szalai Annamária erről a médiatanács bemutatkozó sajtótájékoztatóján beszélt kedden Budapesten.

Az eseményen bemutatták a parlamentben hétfőn megválasztott médiatanács négy tagját, Auer Jánost, Kollarik Tamást, Koltay Andrást és Vass Ágnest. Mind a négy tagot a Fidesz jelölte, míg az elnök Orbán Viktor miniszterelnök jelölése után nyerte el a médiahatóság vezetői székét.

Szalai Annamária hangsúlyozta: folyamatos, stabil működési környezetet szeretnének.  Az NMHH előtt jelenleg háromszáz előterjesztés van, legnagyobb részét a régi hatóságtól, az Országos Rádió és Televízió Testülettől veszik át.

A sajtótájékoztatón a hatóság elnöke arról beszélt, hogy a jelenlegi közmédiarendszer pazarló és fenntarthatatlan, és a hatósági oldal is megújításra szorul, viszont a jó hagyományokat tovább szeretnék vinni az új rendszerben. Rámutatott: a médiahatóságnak 2009 novembere óta nem volt elnöke, valamint csonka volt a testülete. Ezért komoly ügyhátralékot örököl az új testület, ezeket az ügyeket pedig minél előbb meg kell oldani, készülve arra is, hogy közben bizonyosan lesznek új előterjesztések is.

Szalai Annamária szerint az állam és a jogalkalmazó hatóság mellett még egy félnek, a médiafogyasztóknak is bele kell szólniuk a médiapiac működésébe, és a médiatanács erre ügyelni fog.

Szalai szerint a médiatanácsnak jobban kell figyelnie az állampolgárok, a nézők igényeire, mint ahogy az ORTT eddig tette, ezért azt ígérte, hogy nem lesznek figyelmen kívül hagyott panaszok. Szalai Annamária szerint emellett a szolgáltatóknak fontos, hogy kiszámíthatóan, egyforma mércével, következetesen alkalmazza a jogot a hatóság. Kiemelte: emellett az alkotmányos alapjogok érvényesülését, a kiskorúak védelmének érvényesülését is fokozottan szem előtt tartja majd a hatóság. Az NMHH és a médiatanács elnöke szerint a hatóság például már most figyeli a Tv2 Édesnégyes című műsorát, és várhatóan nemsokára intézkedni is fognak az ügyben.

Nem lesz új médiavilág

Arra a kérdésre, hogy miután mind az öt tagot a Fidesz delegálta a testületbe, várhatóak-e majd mégis viták, Szalai Annamária azt válaszolta, hogy eltérő értékrendű emberek eltérő szakmai háttérrel érkeztek a médiatanácsba, ezért a stratégiai döntéseket várhatóan viták előzik majd meg.

Koltay András testületi tag Szalai Annamária bevezetőjével ellentétesen azt mondta, hogy a médiatanács felállásával nem arról van szó, hogy új médiavilág következne, mivel az a hatóságtól függetlenül él és létezik. A közérdek szempontjait szeretnék érvényesíteni a jogalkalmazás során, de véleménye szerint a médiában a "fő szabály a szabadság". Koltay szerint a szakmai becsület és szakmai előélet "arra tereli" a tagokat, hogy kiegyensúlyozottan és elfogulatlanul végezzék munkájukat.

Kollarik Tamás, a médiatanács testületi tagja, aki egyben a Neumann János Digitális Könyvtár és Multimédia Központ Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója is augusztus óta, az Index kérdésre válaszolva azt mondta, hogy ha úgy látja, hogy két tisztségének megfelelő ellátása ütközik egymással, le fog mondani a Neumann házban betöltött ügyvezetői megbízatásáról.

A médiatanács tagjai 9 évre kapták megbízatásukat az Országgyűléstől. A jogszabály szerint a médiatanács elnöke a miniszteri illetmény 60 százalékának, a médiatanács tagjai pedig a közigazgatási államtitkár illetménye 75 százalékának megfelelő mértékű tiszteletdíjban részesülnek. A testület az NMHH önálló jogi személyiségű autonóm szerve, az ORTT jogutódja. Az NMHH elnöke egyben a médiatanács elnöke is.