Elhunyt a vámpírfilmek szexszimbóluma

2010.11.24. 14:06
Ingrid Pitt, a Kémek a sasfészekben pincérnője mély dekoltázsú horrorsztárként vált legendássá.

Hetvenhárom éves korában, hirtelen érte a halál Ingrid Pittet, akit a Drakula grófnő és a Vampire lovers című filmekben nyújtott alakításai tettek ismertté.

A brit Hammer stúdió sztárja Lengyelországban született, három évig volt koncentrációs táborban, majd 1950-ben feleségül ment egy amerikai katonához, akivel Kaliforniában kezdett új életet.

Kezdetben spanyol filmekben játszott, majd mellékszerepet kapott Richard Burton és Clint Eastwood oldalán a Kémek a sasfészekben című nagysikerű háborús filmben. A nemzetközi áttörést azonban a Vampire lovers című brit horror hozta meg, itt olyan kisugárzással alakította a vámpírlányt, hogy Marcus Hearn, a Hammer stúdió történetének krónikása, a művésznő halála kapcsán így nyilatkozott: „Ingrid Pitt részben felelős azért, hogy a korban arcátlanul merésznek számító erotikus horrorfilmeket zsinórban kezdték el gyártani, de ez semmit nem von le a színészi képességeiből, nagyon jó színésznő volt.”

Pitt Báthory Erzsébetet alakította az 1971-es Drakula grófnőben, a legenda szerint azonban a szolgálói vérében fürdőző grófnő történetének forgatásán rendszeresen kiesett a műfoga, amikor meg akarta harapni a partnerét. A saját társulatával a nyolcvanas években Amerika-szerte turnézó színésznő íróként is sikereket aratott, önéletrajzi könyvét (Life’s scream) több díjra is jelölték.