Mária
0 °C
3 °C
Index - In English In English Eng

Leépítés a közmédiában

2010.12.10. 12:52 Módosítva: 2010.12.10. 14:55
A közmédiáknál legfeljebb 49-en dolgoznak majd, jövőre drasztikus leépítések várhatóak. A műsort gyártó dolgozókat egy alap foglalkoztatja majd, ők készítik majd a műsorokat a rádió és a köztévék megrendelésére.

Hétfőn egy időben, délben tájékoztatják a szakszervezeti képviselők a Magyar Rádió, az MTV, a Duna Televízió és az MTI munkatársait a még meg sem szavazott, új médiatörvény miatt szükséges szervezeti változásokról.

“A november 29-én tartott „munkásgyűlésen” azt ígértem, hogy hamarosan többet tudok mondani a jövőről, jövőnkről. Nos, közeledik ez a pillanat. December 13-án hétfőn délelőtt 10 órakor találkozom az intézmény érdekképviseleti szervezeteinek vezető tisztségviselőivel, azt követően pedig 12 órakor a munkatársakkal, tehát Veletek a megszokott helyszínen, az aulában.

Tudom, hogy a mi munkarendünkhöz nem ez az időpont illeszkedik, ám a tájékoztatás egyszerre történik mind a négy közmédiumban. Hogy senki ne maradjon le semmiről, a gyűlés után levelet is fogtok kapni a mindenki@-ra, amelynek tartalma lényegileg megegyezik majd a szóban elmondandókkal” - áll abban az emailben, amelyet a Duna Tv vezetése küldött a dolgozóknak.

Az Index információi szerint hétfőn azt jelentik be, hogy a dolgozók jelentős része átkerül a Műsorszolgáltató Támogató és Vagyonkezelő Alaphoz, ahhoz a szervezethez, amely kezeli a közmédiák eddigi vagyonát is. A Népszabadság értesülései szerint a közmédiákban ezentúl vállalatonként mindössze 49-en dolgoznak majd a vezérigazgatóval együtt, és csak a jogi, a promóciós osztályok és a programigazgatóságok maradnának meg. A napilap úgy tudja, hogy azért határozták meg ilyen alacsonyan a létszámot, hogy megakadályozzák az érdekképviseletek megalakulását, mivel a törvények az ötven főnél nagyobb vállalatok számára írják csak elő az üzemi tanács létrehozását.

A közmédiák majdnem háromezer dolgozóját ezentúl a Műsorszolgáltatási Alapból létrehozott új szervezet alkalmazná, a tévék és a rádiók a Műsorszolgáltató Támogató és Vagyonkezelő Alaptól rendelnék meg a műsorokat. Az alap kezeli január elsejétől a médiák tárgyi eszközeit, az archívumot és ingatlanait, vagyis az átszervezés után az MTV vagy a Magyar Rádió tulajdonképpen csak egy pár fős, megrendelő cég lenne, aki irodát bérel az alaptól, a tartalmakat teljes mértékben az alap készítené. A Műsorszolgáltatási Alap intézi emellett a médiák beszerzéseit is, vagyis ezentúl abba is beleszólhatnak hogy milyen külföldi műsorokat vegyenek meg.

A médiák a megrendelés után csak a kész anyagot nézhetik majd meg, és legfeljebb annyi joguk van, hogy módosításokat kérjenek a műsoron, ha az véleményük szerint nem felel meg.

Kirúgások lesznek

A Hírszerző információ szerint az átszervezés utáni jövőre drasztikus leépítés várható, az 1580  ember alkalmazó MTV munkatársai, a rádió ezer fős gárdája, és a Duna Tv 520 fős stábjából legfeljebb 1200 ember maradhat, a Magyar Távirati Irodánál viszont a 331 főből várhatóan alig százat bocsátanak majd el, mert ez az intézmény gyártja majd a hírműsorokat az összes közmédiának. Éppen ezért várhatóan a leépítés után a dolgozók létszáma még nőni is fog, mivel az MTV, a Duna és a rádió hírműsorain dolgozók egy részét ide helyezik át.

A Népszabadság szerint azért várnak a leépítésekkel január elsejéig, mert akkor lép életbe a végkielégítéseket szabályozó törvény, amely dolgozók esetében is három és félmillió forint felett 98 százalékos különadóval sújtja a végkielégítéseket. Az MTV és a Magyar Rádió dolgozói közül sokan több évtizede vannak az intézménynél, így a határnál magasabb végkielégítésre számíthatnak, a műsorvezetők szerződésében pedig ennél gyakran jóval magasabb végkielégítés szerepel.

A Népszabadság szerint a hírgyárat a Kunigunda utcai MTV-gyártóbázison alakítják majd ki, és vezetője az MTV jelenlegi hírigazgatója, a kormányváltásig az EchoTv-ben és a Lánchídrádióban is vezető beosztásban dolgozó Élő Gábor lesz. Az Index információi szerint várhatóan a rádió, és a DunaTv is ide költözik át, a gyártóbázis átalakítását pedig az intézmények székházainak eladásából finanszírozzák majd.