Nem vezethet műsort a közrádión elhallgató Mong

Az MR1 180 perc című reggeli műsorában Mong Attila egy percen át nem szólalt meg, ezzel tiltakozva az új médiatörvény ellen. A műsor szerkesztőjével, Bogár Zsolttal előzetesen egyeztetett akció után Mong nem vezethet, Bogár nem szerkeszthet műsort a rádióban, de újságíróként tovább dolgozhatnak.

"Az éjszaka az Országgyűlésben elfogadták az új médiatörvényt. Az érvényben lévő törvény és a rádió szabályzata szerint hírhez véleményt nem fűzhetek, ezért a szerkesztővel, Bogár Zsolttal egyetértésben, lelkiismereti okokból most egy percig inkább csendben maradok. Az új médiatörvény miatt tehát a 180 percből - egy perc csend" - köszönt be reggel negyed hétkor Mong Attila.

A reggeli műsor egy perces csendjéről Mong azt írja, a szerkesztővel, Bogár Zsolttal közös döntést "a törvényben is garantált újságírói szabadsággal élve, lelkiismereti okokból" hozták.

A műsorvezető a Facebookon azt írta, hogy a napiindító értekezleten a napokban kinevezett főszerkesztő, Gazsó L. Ferenc azt mondta, hogy "kicsit olyan volt mint Sztálin halálakor elnémultak a keleti blokkban a rádiók, annyi különbséggel, hogy itt könnyek nem voltak".

Egyébként az egész adást kiegyensúlyozottnak, jó ritmusúnak találta. A negyed hetes akciót magánakciónak és a "nárcizmus és az exhibicionizmus" megnyilvánulásának minősítette - osztotta meg Mong az első reakciókat.

Késő délelőtt szűkebb körben folytatódott az akció értékelése, az MR1 Kossuth Rádió vezetőibehívatták Mongot és a szerkesztőt, Bogár Zsoltot is. Abban maradtak, hogy a műsorvezető Mong Attilának és a szerkesztő Bogár Zsoltnak jelentést kell írnia az esetről. Mong Attila a napifix.tumblr.com című mikorblogjában számolt be a részletekről: a vizsgálat lezárultáig ő nem dolgozhat műsorvezetőként, Bogár Zsolt pedig szerkesztőként, de újságírói munkát végezhetnek.

A Magyar Rádió vezérigazgatója, Jónás István is megszólalt az ügyben. Közölte, arra kérte kollégáit, hogy mondják el álláspontjukat a 180 perc című műsorban történtekkel kapcsolatban. "Sem kirúgva, sem felfüggesztve nincsenek"- tette hozzá. Arra a kérdésre, hogy magánvéleménye szerint belefér-e a sajtószabadság fogalmába az, hogy egy percig nem szólal meg egy műsorvezető, Jónás István azt mondta: egyelőre nem akar állást foglalni, várja kollégái magyarázatát.