Új főszerkesztők a Magyar Rádiónál

2011.02.02. 09:11

Az MR1-Kossuth rádió főszerkesztőjévé Molnár Pált, az MR2-Petőfi rádió élére pedig Mikó Róbertet nevezték ki. Ezek az új munkáltató első személyi döntései, miután az új médiatörvény a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alaphoz vonta a közszolgálati médiumok dolgozóinak többségét, írja a Népszabadság. A két főszerkesztőt már az új munkáltató, Fazekas Csaba, az alap vezérigazgatója nevezte ki.

Molnár Pál korábban a Népszavánál, a Magyar Nemzetnél és a Heti Válasznál is dolgozott, 2004 óta a Magyar Rádió munkatársa, 2009 májusától a társadalompolitikai szerkesztőség vezetője, a Vasárnapi Újság szerkesztője. Több könyv, köztük az Áttörés a médiában – Polgári újságírás című kötet szerkesztője. Mikó Róbert eddig a Petőfi adó technikai rendezője volt.

Elődeik alig két hónapot töltöttek a székükben: Jónás István, a közrádió vezérigazgatója tavaly december elsején nevezte ki a Kossuth, illetve a Petőfi főszerkesztőjévé Gazsó L. Ferencet, a Magyar Hírlap korábbi főszerkesztőjét, illetve a Kormorán együttes révén ismertté vált Koltay Gergelyt. Ők mostantól intendánsként a programok, a műsorkínálat kialakításáért felelnek, a két új főszerkesztő pedig a műsorgyártásért.