Nem ellenőrizheti a Médiatanács az írott sajtót

A kiegyensúlyozott, objektív tájékoztatás követelménye kizárólag a televíziók és a rádiók hír- és közéleti műsoraira vonatkozik, ezért azt a médiatanács egyetlen sajtótermék esetében sem vizsgálhatja sem most, sem a jövőben - közölte a médiatanács szóvivői irodája pénteken.

Az állásfoglalást azután hozták, hogy Molnár Zsolt, az MSZP fővárosi szervezetének ügyvezető alelnöke pénteki sajtótájékoztatóján azonnali vizsgálat elrendelésére kérte fel a médiahatóság elnökét a fővárosi önkormányzati lapok ügyében.

Molnár a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság épülete előtt azt mondta, hogy a Fidesz a kerületi önkormányzati lapokat propagandaújságokká zülleszti vagy meg is szünteti.

A panasszal kapcsolatban hangsúlyozták, hogy a kiegyensúlyozott, tájékoztatás követelménye az írott sajtóra nem vonatkozik, ráadásul a médiatanács az új törvény alapján csak július 1-jétől vizsgálhat majd írott sajtótermékekben megjelent tartalmakat, és csak olyan fontos alapjogokra vonatkozóan, mint az emberi méltóság tiszteletben tartása, a gyűlöletkeltés tilalma vagy a kiskorúak védelme.

"A médiatanács továbbra is elkötelezett a sajtó- és a véleménynyilvánítás szabadságának alkotmányos alapértékei mellett, és a hatáskörébe tartozó ügyekben mindent megtesz azok érvényre juttatásáért" - zárul a reagálás.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59