Kommandó kutatta át a cseh tévé szerkesztőségét

Számítógépeket és dokumentumokat vitt el a közszolgálati Cseh Televízióból péntek este Prágában a katonai rendőrség. A mintegy tíztagú kommandó erőszakkal hatolt be az intézménybe és ott öt órán át vizsgálódott az egyik szerkesztőségi irodában.

A rendőrség Miroslav Krejcík tábornoknak, a katonai felderítés egykori vezetőjének a védelmi tárcánál 2007-ben összeállított aktáit szeretné visszaszerezni. Az ügy a cseh hadseregben felfedett korrupciógyanús ügyekkel, beszerzésekkel függ össze.

A Cseh Televízió azonnal élesen tiltakozott a rendőri akció ellen, s jogtalannak minősítette azt. A katonai rendőrség viszont azt állítja, nem történt törvénysértés, s a hatóság egy bírósági döntés alapján kutakodott.

A rendőrök már csütörtökön délután jártak a televízió prágai központjában és hivatalosan lezárták Karel Rozánek riporter irodáját. A televízió ismételten közölte, hogy továbbra sem hajlandó kiadni a katonák által kért anyagot.

Karel Novák, a televízió híradóinak főszerkesztője az éjféli adásban azt mondta, hogy a katonák a keresett dokumentumot nem találták meg.

"Ha a televízió csütörtökön kiadja a dokumentumot, a pénteki behatolásra nem lett volna szükség" - jelentette ki az adásban Michaela Cvanová, a katonai rendőrség egyik vezetője.

Jan Cermák, a katonai rendőrség szóvivőjének korábbi közlése szerint a hatóság titkos információk engedély nélküli nyilvánosságra kerülésének a veszélyét vizsgálja. Szerinte ez bűncselekmény, amely három év szabadságvesztéssel sújtható. A televízió viszont azt állítja, hogy az anyag már nincs titkosítva.

A cseh sajtóban megjelent értesülések szerint Krejcíknek azért kellett négy éve távoznia a katonai felderítés éléről, mert érzékeny információkat tartalmazó, lejárató jellegű dossziét vezetett Vlasta Parkanová akkori védelmi miniszterről. Az adatok beszerzését állítólag maga Krejcík irányította, de ő azt tagadja.

A Cseh Televízió vezetése késő éjjel közölte, hogy Petr Necas miniszterelnökhöz fordul az ügyben és kérni fogja annak azonnali kivizsgálását.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59