no

Vegas olyan, mint egy játszótér, felnőtteknek

2011.03.29. 10:36
Jerry O'Connell iszonyú laza csávónak tűnik, mosolyogva kezel mindenkivel, yeah, hi, nice to see you, és röpködnek a sziák meg a köszönömök is, profi a javából, nemhiába űzi a szakmát kilencéves kora óta, amikor a suli helyett valami szappanreklámba tolta be az apja.

Magas, széles, bár első blikkre kissé bárgyú mosolyú amerikai színészből annyi van, hogy Dunát lehet velük rekeszteni, nem tudni, miért pont az ír és lengyel felmenőkkel bíró O'Connellből lett az a fazon, akit a producerek egyből feltárcsáznak, ha a Jófej Csajozós Haver karakterre keresnek embert.

Az AXN-en most futó The Defenders, azaz Jog/Ászok (elég szerencsétlen cím, de mindegy) főszereplője egy budapesti szállodában fogadta a sajtó képviselőit, először egy sajtótájékoztatón, majd kerekasztal-interjúkon (több újságíró van bent és kérdeznek szépen sorban), végül három one-on-one, azaz egyszemélyes beszélgetésen, melyek közül az egyik nekünk jutott az AXN jófejségéből, köszönet érte innen is.

Magyarok mindenütt

Jerry sportszerető családban nőtt fel, mint mondja, a szokásos amerikai sportokkal (baseball, foci, kosárlabda) szemben viszont inkább a vívást választotta, egyetemei évei alatt egy magyar edző keze alatt készült és lett kis híján az amerikai olimpiai vívóválogatott tagja. Kis dolgokon múlik egy karrier. A magyarok más tekintetben is kísértik, első csaja is honleányunk volt, sőt, a gyerekkori legjobb barát is - ha most nagyon cinikus akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy Varsóban meg Jerzy volt az a haver, nem Balázs, de nem leszek az, mert hótt őszinte fazonnak tűnik.

257

Az interjúra egy nappal a csúfos véget ért magyar-holland EB-selejtező előtt, csütörtökön kerítettünk sort, így adott volt, hogy rákérdezzek, amerikai létére szereti-e a labdarúgást, mert ha igen, nagyszerű programajánlatom lenne számára. “Szeretem, illetve a nejem miatt a hollandok meccseit megnézem. A meccsre is kimegyek, de semmiképpen nem holland mezben, mert nem akarok balhét.” O'Connell felesége a holland származású Rebecca Romijn színésznő, akit például az X-Men-franchise-ból ismerhetünk, ő alakítja a kék színű pucérnőt benne.

Foci, pia, Vegas

Amikor felvilágosítom, hogy nem annyira vérmesek a magyar szurkolók, csak mosolyog, és azt feleli, hogy nem azért nem veszi fel a narancsszínű mezt, mert a balhétól fél “bár nem vagyok egy nagy verekedő egyébként sem”, hanem mert tiszteli a hazai csapatot, és ahogy egy Boston Red Sox - New York Yankees baseballmeccsre sem húz fehér-fekete csíkos pólót (a Yankees meze), itt sem lesz ennyire tiszteletlen. Még egy strigula a Jerry a jófej-rovatba.

Arra a kérdésre, hogy miért vállalta el a The Defenders című, ügyvédes sorozat főszerepét, habozás nélkül azt válaszolja, hogy Carol Mendelsohn producer miatt, aki a szintén a CBS-en látható Helyszínelők-franchise egyik alkotója. “Tudtam, hogy jó sorozat lesz belőle, mert kiváló szakember kezében van a gyeplő. Neki köszönhető az a képi világ, az a szerkesztés, ami a Helyszínelőket jellemzi, amivel tulajdonképpen átalakították a tévés szakmát.

Mielőtt az első Helyszínelők-sorozat megjelent volna a képernyőn, hatalmas különbség volt a tévésorozatok és a mozifilmek képi világa között, ez nekik köszönhetően mosódott el, ők voltak az úttörők. Ezért mindenki hálás nekik, ha bevallja, ha nem. Az sem volt elhanyagolható, hogy a szerep egy családos fickó legszebb álma: egy playboy, aki állandóan csajozik és bulizik, ráadásul Vegasban, szóval pont olyan élete van, amilyenről mindenki álmodozik.”

Ügy/védek

O'Connell a sorozatban egy Pete Kazmarek nevű ügyvédet alakít, aki társával (James Belushi) tudatosan olyan ügyeket vállal be, amilyeneket a puccos ügyvédi irodák soha. “Ha egy átmulatott éjszaka után egy szállóban ébredsz fel, nem emlékszel semmire, de gyanús, hogy női alsónemű van rajtad, az ágyhoz vagy bilincselve, a fürdőszobában meg egy halott kurva hever a kádban, na akkor hívod ezeket a faszikat. Ők azok, akiket nem érdekel, ki vagy, mit követtél el és miért - ők kihúznak a szarból, mindenáron. “

114

A sorozatot nem Vegasban forgatják egyébként, illetve nem egészen. “A külső felvételek közül párat ott veszünk fel, de leginkább a kaszinókban forgatunk. Erről most azt hinné, mekkora buli, pénz, nők, csillogás, pedig nem, ennél brutálisabb melót el sem tudok képzelni. Először is állandóan le vagyunk égve, mert ami pénz van nálunk, azt eljátsszuk. Másodszor, Vegasban a kaszinók nem engedik, hogy forgassunk, csak hajnal egytől, így teljesen felborul a birotmusunk. Harmadszor meg ott van a Jim-faktor. Jim imád bulizni, a helyi House of Blues-ban (egy franchise-rendszerű kocsma/rockklub-hálózat) van részesedése, és a forgatási szünetekben, vagy meló után oda megyünk levezetni.”

Az ismeretlen Vegas, LA-ben

Mielőtt nagyon megsajnálnám, megnyugtat, hogy nagyon élvezi a melót, mert Vegas olyan, mint egy hatalmas játszótér, felnőtteknek. “Amit meg különösen élvezek, az, hogy a város olyan arcát mutatjuk meg (a Los Angeles-ben felhúzott díszletek között), amit csak az ott lakók ismernek - nemcsak a Stripen (a város főutcája), hanem attól kifelé, a lepukkant negyedekben is játszódnak jelenetek.

“Olyan arcát is merhetjük meg a városnak, amilyet nem szokás mutogatni, és ez jó. A sorozat mellesleg két valós személy kalandjain alapul, az ő eseteiket dolgozzák fel az írók, de nagyon vigyázniuk kell, mert vannak közöttük húzósabbak is, ráadásul azok, amiket még most s tárgyalnak, szóba sem jöhetnek. Kár, mert eszméletlen sztorikat meséltek el, hihetetlen életük van. A CBS először egy reality-t akart forgatni, mert annyira érdekes ügyeket vállaltak el, de ezt elvetették, mert túl sok akadályba ütköztek a személyiségi jogokat illetően. Nálam jobban senki nem  örült annak, hogy a bürokrácia meghiúsította a terveket.”

Tanulj fiam, ügyvéd lesz belőled

O'Connelltől nem idegen a szerep, hiszen két évvel ezelőtt beiratkozott a jogi egyetemre, ahol most éppen halaszt (nem ez az első próbálkozása az amerikai felsőoktatásban, annak idején az államvizsga előtt döntött a színészet mellett), és azt sem tartja kizártnak, hogy később lediplomázzon és pro bono ügyeket vállaljon. Ez persze még messze van, mert a színész még csak 38 éves, és imád dolgozni. “Ennyire jól nagyon régen nem éreztem magam forgatáson. Ért pár csalódás az elmúlt években, két sorozatom sem volt olyan sikeres, mint reméltem, de most úgy érzem, hogy egy olyan projektben dolgozom, ahol minden klappol. Kiváló írókkal és színészekkel dolgozom együtt, remélem, megkapjuk a második évados berendelést.”

Erre a Defendersnek sajnos nem túl sok esélye van. Igaz, hogy átlagnézettsége meghaladja a tízmilliót, de a reklámozók számára fontos, 18-49-es korosztályban (azaz a vásárlóképes rétegben) csak kétmillió körüli nézőt produkál, amivel a CBS legkevésbé nézett sorozatának számít.