Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMEzer embert is elküldhetnek a közmédiából
Böröcz István a Napi Gazdaság reklám-média konferenciáján elmondta, január elsejével a négy közmédium (MTV, Magyar Rádió, Duna TV, MTI) munkatársainak 90 százaléka átkerült az alap szervezetébe, a korábbi kollektív szerződésekkel, szmsz-ekkel, vállalatstruktúrákkal együtt, külön divíziókban, így jelenleg összesen 3063 munkavállalója van az MTVA-nak, mintegy 300-an pedig a zrt.-knél dolgoznak.
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója szerint folyik az MTVA struktúrájának építése, amivel párhuzamosan olvasztják le a divíziókat, teljes megszűnésük, az új struktúrában történő működés a harmadik negyedévre várható. Az év végéig elkészülhet a jelenlegi kollektív szerződéseket felváltó közös kollektív szerződés, létrehozhatják a közös bérrendszert, és végrehajtják a tervezett leépítéseket is.
A gazdasági napilap konferenciáján elhangzott, a közmédia 3300 embert nem tud eltartani, de nem is szabad. Az összevonásokkal és az elkerülhetetlen létszámleépítéssel felszabaduló forrásokat tartalomkészítésre kívánják fordítani, ez már a jövő évben érzékelhető lesz a magyar médiapiacon. Böröcz az érdeminek és lényegesnek aposztrofált leépítés pontos mértékéről nem beszélt, ám szakszervezeti értesülések szerint bő egyharmados, azaz 1000-1200 fős csökkentés várható.
Kérdésre válaszolva azt ugyanakkor elmondta: már tudják, pontosan hány munkavállalót és honnan fognak elbocsátani, de életveszélyes lenne számokkal dobálózni addig, amíg a szakszervezetekkel nem egyeztettek. A vezérigazgató kijelentette: már az idén felszabadítják a Duna TV ingatlanát - ezt a jelenlegi recessziós piaci helyzetben nem kívánják értékesíteni, más módon hasznosítják majd -, a médium a Kunigunda utcába költözik, miközben az MTI még egy darabig marad a Naphegyen.
Az Index úgy tudja, hogy a hírügynökség költözik a Duna TV székházába, és a sokkal jobban értékesíthető naphegyi ingatlant fogja eladni az MTVA.