Fellélegezhet a rendezvénypiac

2011.06.30. 09:12

Úgy tűnik, nem volt hiába a szakmai lobbi, ugyanis a kedden kiadott, legújabb, azaz a 71. idei Magyar Közlönyben megjelent a módosítás a zenés, táncos rendezvények működésének biztonságosabbá tételéről szóló – 23/2011. (III. 8.) – kormányrendelethez. „Komoly munka áll mögöttünk, de úgy tűnik, fellélegezhetünk, hiszen sikerült elérni, hogy a kormányzat a szakma számára kedvező módon változtasson a rendeleten” – fogalmazott a Kreatív Online-nak Semsei Rudolf, a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége (MARESZ) alelnöke, a kormányzati szervekkel folytatott tárgyalások egyik vezetője.

A pár nap múlva hatályba lépő szöveg fő módosítás, hogy a rendelet hatálya alá eső, vagyis zenés táncos rendezvénynek csak azok az események számítanak, amelyek nyilvánosak, nem zártkörűek, és a részvételhez nem kell megváltott ülőhellyel rendelkezni. Ez nagyrészt kivonja a West-Balkán rendelet hatálya alól a legtöbb vállalati eseményt, hiszen azok többsége nem nyilvánosan meghirdetett, hanem zártkörű; továbbá mentesíti hatálya alól a népzenei, a hagyományos komolyzenei koncerteket, művészeti előadásokat is, hiszen azok többségére megváltott ülőhellyel kell rendelkezni.

További módosítás, hogy a zenés-táncos eseménye szervezéséhez nem szükséges a környezetvédelmi, természetvédelmi hatóságtól engedélyt kérni, valamint nem szükséges időjárás előrejelzést benyújtani, továbbá a szakképzettségre vonatkozó, a szakmabeliek szerint igen életszerűtlen megkötéseket is hatályon kívül helyezték. Amennyiben tehát valaki zenés-táncos rendezvényt kíván szervezni, az engedélyeztetés bonyolultabb lett az egy évvel ezelőtti állapotokhoz képest, azonban a mostani módosítás egyértelmű kedvezményeket jelent a márciusi rendeletben foglaltakhoz képest.

Elsősorban a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (MAKSZ), a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége (MARESZ) és a Magyar Fesztivál Szövetség tett intenzív erőfeszítéseket azért, hogy az illetékeseket jobb belátásra bírja. A jogszabály talán legnagyobb problémája az volt, hogy az üzleti eseményeket ugyanúgy szabályozta, mint a lakosságnak szóló, szórakozóhelyeken zajló partikat, egy kalap alá helyezve így egy Corvintetőn megrendezett bulit a céges karácsonyi ügyfélpartival. A rendezvényes szakma nagy örömére ez a helyzet jelen állás szerint napokon belül érvényét veszti.