Visszakerülhet az MTV-re a Forma-1

2011.10.20. 14:02 Módosítva: 2011.10.20. 15:18
Az RTL Klub nem közvetíti tovább a Forma 1-et, a következő idényt már az MTV adná. Az RTL Klub drasztikusan csökkenti kiadásait.

Szabó László, az MTVA kommunikációs igazgatója a Brand Festivalon elmondta, hogy jövő évtől öt éven át ismét a Magyar Televízió közvetítené a Forma-1-es futamokat. Az Index információi szerint a közszolgálati televízió öt évre, több mint két és fél milliárd forintot fizet a közvetítési jogokért, és legalább hárommilliárdot visznek majd el a stáb külföldi utazásai, illetve a külső helyszínek kapcsolásának költségei.

A közvetítéseken dolgozó stáb eddig is külsős megbízás alapján dolgozott az RTL Klubnak, ezért nem kizárt, hogy a Forma-1-gyel együtt Szujó Zoltán és Czollner Gyula is átkerülhet az m1 műsorára.

Az MTV jövőre több sportközvetítéssel is erősít, a Dunáról a közzolgálati főadóra került át a magyar profi liga heti egy meccse, és már eddig is  268 millió ment el a magyar válogatott EB-selejtezőinek közvetítésére. Az MTV a kiszivárgott dokumentumok alapján már most 800 milliót szán a 2014-es VB közvetítésének előszerződésére, és az MTV sugározza majd a londoni olimpiai közvetítéseit is, sőt iparági pletykák szerint pályáznak a Bajnokok Ligája jogaira is. Ezeknek a meccseknek a jogai jelenleg a Tv2-nél és a DigiTv-nél megosztva vannak, de a Tv2-nek nem jött be a foci: férfias kábeladójukra, a Pro4-re száműzték volna a meccseket, de információink szerint az UEFA ezt végül nem engedélyezte. A Tv2 szerződése azonban jövőre lejár, és várhatóan nem pályáznak újból. A Tv2 2009-ben közel egymilliárd forintot fizetett a heti egy meccs közvetítésének három éves jogáért.

Spórolnak a nem esti műsorokon

Az RTL Klub 2002-ben szerezte meg a jogokat, addig 1975-től az MTV adta. A németeknél továbbra is az RTL-csoport sugározza a versenyeket.

Az RTL Klubon rendszeresen jól nézték a versenyt, legutóbb a koreait a kereskedelmi célcsoport 43 százaléka nézte, a teljes lakosság 34 százaléka. Az utóbbi időszakban az RTL Klub jelentősen csökkentette a tartalomra fordított költségeit, elsősorban a főműsoridős tartalmaikra koncentrálnak, megszüntették például a reggeli műsorukat.

"A Forma-1 az RTL Klub márkájának részévé vált, de soha nem volt nyereséges. A gazdasági válság miatt az ilyen brandépítő, de főműsoridőn kívüli, drága tartalmakon igyekszünk spórolni" - mondta el kérdésünkre Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója.

Az RTL Klub a gazdasági válság miatt az este hét és tizenegy óra közti főműsoridőre akar pénzt áldozni, ahogy ezt korábban sajtóközleményükben írták: „a televíziós reklámpiac  elsősorban szeptember végétől december elejéig, illetve márciustól májusig kívánja meg a költségesebb és nagyszabású főműsoridős tartalmak készítését és sugárzását, ezért az RTL Klub a műsorkínálatával az eddigiekhez képest is még inkább ezekre az időszakokra kíván koncentrálni."

A Reggeli és a Fél kettő című kora délutáni hírműsor, és nem lesz többet Híradó délben. Megszűnik a XXI. század. Több képernyős állása bizonytalan, sokakat kényszerszabadságra küldtek az RTL Klubnál. A Bors nyomán megírtuk, hogy felmerült, hogy jövőre megszűnik a Heti hetes az RTL Klubon. A napilap információi szerint a csatornát is elérő válság és a csökkenő nézettségi adatok alapot adhatnak arra a döntésre, hogy megszüntessék a "humor nagyágyúinak" műsorát. Ezt az információt Kolosi Péter korábban cáfolta.