Lajos, Patrícia
18 °C
32 °C
Index - In English In English Eng

Műsorkészítőket küldenek el a közmédiából

2011.11.03. 14:01
A közszolgálati médiából a nyári 500 fős elbocsátás után újabb 417 embert küldenek el, akiknek nagy része ismét a műsorgyártási területről kerülhet ki. A vezető beosztásúak megint nem kerültek sorra, igaz nagy részüket lefokozták. Az 50 év felettiek viszont újra a leépítés nagy áldozatai lesznek. A tárgyalások legkorábban jövő hét közepén zárulhatnak le.

Az Index úgy tudja, hogy az MTVA-ban folyó második körös elbocsátási hullám ismét nagy számban érintené az 50 év felettieket és a műsorkészítésben részt vevő munkatársakat.

Krizsóért, Balóért aggódnak

A csoportos létszámleépítésben érintett 417 főből nagyjából 120-130 ember erről a területről kerülne ki. Az MTV-ből, a Duna TV-ből, a Magyar Rádióból és az MTI-ből legnagyobb mértékben szerkesztőket küldenének el (37 ember), és annak ellenére megválnának 16 riportertől is, hogy a hírek szerint a tévékben már így is nehezen tudnak napi adásokat készíteni.

A műsorvezetők sem lehetnek nyugodtak, pedig sokáig úgy tűnt, hogy őket már nem érinti a második leépítési hullám. Információink szerint most 15 képernyős és rádiós műsorvezető került fel a listára. Miután a nyári leépítéskor elküldték a köztévés műsorvezetők nagyágyúinak nagy részét, sokak szerint most az a kérdés, hogy a maradék két húzónév, Krizsó Szilvia és Baló György rajta van-e a mostani listán. Baló évek óta nem kapott új műsort, Krizsó Szilviát pedig október elsején tették ki a Ma Reggelből.

Lefokozták a vezetőket

A rendezők és a gyártásvezetési területen dolgozók szintén nagy számban szerepelnek a statisztikákban, előbbiekből 11-et, utóbbiak közül 22-öt küldenének el. Úgy tudjuk, hogy az operatőrök 10, a vágók 9, a felvételvezetők pedig 5 fővel lehetnek kevesebben jövőre.

A listán 16 fizikai és 83 ügyviteli, adminisztrációs területen dolgozó ember is szerepel. A szakszervezetek már múlt héten kifogásolták, hogy a vezető beosztású emberek közül viszont csak 28-at küldenek el, holott az összevonások után onnan lehetne a legtöbb embert kirúgni.

Szabó László, az MTVA kommunikációs igazgatója ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta az Indexnek, hogy ez a szám nem releváns, mert a korábbi közmédia-rendszerből örökölt, ún. divíziók megszüntetése után az azonos területeken dolgozó négy vezetőből csak egy maradt meg, a többi hármat pedig - amennyiben nem érintette őket a leépítés -, nem vezetőként foglalkoztatják tovább.

Rossz a hangulat

Szabó szerint az MTVA a múlt szerdán kezdődött tárgyalásokon megegyezésre törekszik a központi Üzemi Tanáccsal, ugyanakkor mint mondta, a "hangulat nem túl rózsás azok után, hogy az egyik, a megállapodást szignáló szakszervezet utólag, az aláírása után, a munkaügyi bíróságon támadta meg azt a megállapodást, amit az előző leépítés kapcsán kötöttünk az - akkor még - ideiglenes Üzemi Tanáccsal és az összes, szám szerint 13 szakszervezettel. Így nehéz hinni abban, hogy egy új megállapodás megkötése után nem citálnak bennünket újra a bíróság elé".

Mint ismert, szeptember elején a Televíziósok és Filmkészítők Független Szakszervezete keresetének megfelelően jogellenesnek nyilvánította 2011. szeptember 9-én kelt meghagyásos végzésében a Fővárosi Munkaügyi Bíróság az MTVA-ban lezajlott csoportos létszámcsökkentést. Az MTVA fellebbezett az ügyben, az új tárgyalás a napokban várható.

Szabó László tájékoztatása szerint a négy közszolgálati médiától örökölt 800 féle munkakört az SZMSZ-módosítások után 200-ra csökkentették, ám a munkakörökhöz tartozó egységes bérezés kialakítása csak jövő januárban várható.

Akkor fog lezárulni egyébként az a folyamat is, amiben minden közmédiásnak meg kell újítania a képernyős- és mikrofonengedélyét  - nyilatkozta Szabó.