367 fős leépítést jelentett az MTVA

2011.11.15. 19:14

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) hétfőn 367 munkavállaló csoportos leépítését jelentette be az állami foglalkoztatási hivataloknak. Az MTVA szóvivője, Cserháti Ágnes szerint az alap "folytatja a közmédia megújítását, ennek részeként az átláthatóbb, hatékonyabb emberierőforrás-gazdálkodás kialakításának érdekében" jelentették be a csoportos leépítést.

A 367 érintett közül 49-en már korábban jelezték távozási szándékukat.

A csoportos létszámleépítés kapcsán a munka törvénykönyve speciális szabályokat ír elő a konzultációs partner személyét illetően, úgy rendelkezik, hogy a konzultációs partner az üzemi tanács. Azaz, Cserháti szerint a szakszervezetekkel az ügyben nem kell konzultálniuk.

A szakszervezetek az elmúlt hónapokban négy alkalommal nyújtottak be kifogást az MTVA különböző intézkedései ellen, eddig a bíróság minden alkalommal elutasította ezeket. A mostani szakszervezeti kifogás benyújtásának semmilyen jogalapja nincsen, ahhoz ugyanis az kellene, hogy valamilyen jogellenes intézkedést tegyen a munkáltató vagy mulasztást kövessen el, ilyen pedig szerinte nem történt.

Itt és itt bővebben olvashat arról, kiket rúgtak ki a héten a közmédiából.