Százmilliós szerződéseket titkol a médiaalap

2011.11.16. 23:25
Feltehetően kétszer vette meg bizonyos sorozatok jogait a köztévéket működtető alap – írja az Origo. A köztévéket működtető alap a hírportál többszöri kérése ellenére sem mutatta meg az erről szóló, közel százmillió forintos szerződéseket.

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) 2011-ben 77,6 millió forintot költött hat rajzfilmsorozat felhasználási jogára egy szerződéslista szerint, ami az Átlátszó című oldalon került nyilvánosságra, Az Origo azt írja, hogy a Duna Tv 2010-ben majdnem százmillió forintot fizetett ki ugyanilyen című sorozatokért. A szerződések a Zorró legendája, Az utolsó mohikán, a Kolumbusz Kristóf, az Ószövetség és a Dzsungel könyve című sorozatok felhasználási jogáról szólnak, amiket az MTVA az Apokalipszis Kft.-től vett meg.

A szerződéslistából nem derül ki, hogy a 77 millió forint nettó vagy bruttó összeg, tehát az is előfordulhat, hogy a két szerződés ugyanakkora értékű. Az Origo szerette volna megtudni, hogy idén újra megvették-e a sorozatokat, vagy újabb epizódokat vásároltak, esetleg véletlenül keveredett az idei szerződések közé az Apokalipszis 2010-es szerződése.

A közpénzből gazdálkodó szervezetnek a törvényi előírások szerint 15 napon belül kellett volna kiadnia a kért adatokat, ám ennek a határideje november 2-án lejárt, és Böröcz István vezérigazgató azt írta a portálnak, hogy túl általános volt a kérés. A pontosított kérést az Origo munkatársai elküldték, de azóta semmilyen választ nem kapnak a szervezettől.

Az Apokalipszis Kft. egyedüli tulajdonosa egy washingtoni székhelyű, Seychelles-szigeteki képviseletű cég, és a vállalat a kilencedik helyen van az adóhatóság feketelistáján. Az 2011 október 28-i adatok szerint 824 millió 467 ezer forint adótartozása van, és ezen kívül 800 millió forintnyi kamatot és bírságot követel a cégtől az adóhatóság.